Megyei foci: Dárdai-passz, Dárdai-gól – gálameccs a javából

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 10:49
null
Dárdaiék a helyi öregfiúk ellen léptek pályára (Fotók: Mártonfai Dénes/teol.hu)
Eseménydús és sokgólos gálamérkőzést játszott az Őcsényi Öregfiúk Dárdai Pál csapata ellen, amelyben nemcsak a vezetőedző, hanem két fia, Palkó és Bence is pályára lépett.

 

Tömött nézőtér előtt játszott kiváló hangulatú mérkőzést az Őcsényi Öregfiúk a korábbi válogatott játékosokat a soraiban tudó Dárdai Team ellen. A Hertha BSC vezetőedzője megmutatta, hogy még mindig érzi a ritmust, ennek bizonyításaként az első félidő végén az erős szél ellenére is tökéletesen tette a labdát a berobbanó Palkó fejére, aki kétgólos előnyhöz juttatta Dárdaiékat.

„Jól érzem magam, hiszen a barátaimmal, fiaimmal játszhatok egy csapatban – mondta a szünetben Dárdai Pál a teol.hu-nak. – Csak egy probléma van, nagyon hosszú a fű, nehéz így futballozni, a lényeg, hogy senki ne sérüljön meg. Ez egy foci ünnepnap, ahol játszunk egy jót, jó a hangulat, elég sokan kilátogattak, és mi is szívesen jöttünk.”

A második félidőben az Őcsényi Öregfiúk felszívták magukat, és először Farsang lőtt egy hatalmas szabadrúgásgólt, majd a visszavonuló Ignácz először tizenegyesből, később egy hihetetlen csukafejessel tette izgalmassá a meccset. A Hertha U19-es csapatának játékosa, Max Mulack azonban duplázni tudott, így 4–3-mal zárult a meccs.

GÁLAMÉRKŐZÉS
Dárdai Team–Őcsényi Öregfiúk 4–3 (2–0)

Dárdai Team: Prantner György, Fehér Attila, Tamáska Tamás, Juhász Zsolt, Fehér Csaba, Dárdai Pál, Szélesi Zoltán, Fenyvesi Gábor, Bocz Tamás, Kálmán László, Dárdai Palkó, Dárdai Bence, Max Mulack.
Őcsényi Öregfiúk: Tóth Miklós, Ömböli, Nagyfalusi, Bercsényi, Horváth Zs., Varga A., Liszkay, Horváth I., Bakos F., Farsang, Ignácz. Csere: Révész Z., Révész L., Sütő J., Kocsis B.
Gólszerző: Szélesi (36.), Dárdai Palkó (42.), Mullack (63., 73.), ill. Farsang (50.), Ignácz (67., 76. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

2. Bundesliga: parádés gól is kellett a Hertha győzelméhez – videóval

Német labdarúgás
2025.01.19. 15:35

Sport Forum Hungary: „Velem szemben egymilliárd euró, én meg jöttem Újpestről, a Víztorony mellől” – Lőw Zsolt

Magyar válogatott
2024.11.27. 17:29

Bölöni, Dárdai, Lőw: topligás magyar edzők a Sport Forum Hungaryn

Minden más foci
2024.11.21. 11:09
Ezek is érdekelhetik