Gyász: elhunyt a legutóbbi két vb-n is látott középpályás, Tioté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.05. 17:40
null
Cheick Tioté (1986–2017)
Újabb tragédia a futball világában: a lelkes játékáról ismert elefántcsontparti védekező középpályás, a harmincesztendős Cheick Tioté elhunyt hirtelen szívleállás miatt.

A korábban az Anderlechtben, a Rodában, a Twentében és a Newcastle Unitedben futballozó Tioté idén februárban igazolt a kínai Pejcsing BG együtteséhez, amelynek edzésén leállt a szíve.

A játékost gyorsan egy közeli kórházba szállították, de nem tudtak segíteni rajta.

Tioté Angliában is közönségkedvencnek számított, éppen elnyűhetetlen játéka és okos meglátásai miatt, a „szarkák” egyébként 4.3 millió euróért vették meg az Anderlechttől, 2010-ben.

Tioté ötvenkétszer szerepelt hazája válogatottjában, amellyel megjárta a 2010-es és a 2014-es világbajnokságot, de négy kontinenstornán is szerepelt, egy arany- és egy ezüstérmet is kiérdemelve.

TIOTÉ PÁLYAFUTÁSÁNAK EGYIK LEGEMLÉKEZETESEBB GÓLJA 2011 FEBRUÁRJÁBAN AZ ARSENAL ELLEN (4–4)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
7 órája

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Paul Gascoigne összeesett és az intenzív osztályon kötött ki

Angol labdarúgás
2025.07.21. 08:26

Nem játszott a Liverpoollal szóba hozott csatár, megszólalt a Newcastle vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.07.19. 22:08

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48
Ezek is érdekelhetik