Vb 2026: a mexikóiak máris kritizálják a közös pályázatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.11. 15:06
Mexikóban máris kritikával illetik az Egyesült Államokkal és Kanadával közös 2026-os labdarúgó-világbajnoki pályázatot. A három ország sportági szövetségének képviselői hétfőn jelentették be szándékukat.

Mexikóban azt nehezményezik, hogy az összesen 80 mérkőzés közül náluk mindössze tízet rendeznének. „Mexikónak csak morzsák jutnak” – írta a Récord sportlap, s a közösségi médiában is sokan nemtetszésüket fejezték ki.

Decio De María, a labdarúgó-szövetség elnöke megvédte a terveket, mondván, Mexikó egyedül nem tudna lebonyolítani egy 80 meccses vb-t, a bajnokcsapat edzője azonban más véleményen van.

„Én úgy gondolom, hogy Mexikó és az Egyesült Államok is képes lenne egyedül rendezni – mondta Ricardo Ferretti. – A közös rendezés sok gondot okoz majd – hosszú utazásokat, időeltolódásokat. Rosszabb lesz, mint 2014-ben Brazíliában.”

Az együttes kandidálás bejelentése ugyanakkor dicséretet is kapott, mégpedig a Milenio napilap kommentárjában. „A nagy futballközösség összetartja azt, amit Donald Trump szét akar szakítani” – utalt a lap arra, hogy az amerikai elnök falat készül építtetni a mexikói határra.

A 2026-os vb lesz az első, amelyen a jelenlegi 32 helyett már 48 válogatott vesz majd részt. A 2018-as tornának Oroszország, a 2022-esnek Katar ad otthont.

Legfrissebb hírek

Graham Potter lett a svéd szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.10.20. 08:46

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Sofascore: Tóth Balázs lett a selejtezőforduló legjobb kapusa

Foci vb 2026
2025.10.15. 13:52

Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

Foci vb 2026
2025.10.15. 12:19

Olvasóinknál Tóth Balázs lett a mieink legjobbja Portugália ellen

Magyar válogatott
2025.10.15. 12:11

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Szalai Attila: A kemény munka mindig kifizetődik, csak van, hogy kicsit várni kell rá…

Magyar válogatott
2025.10.15. 09:59
Ezek is érdekelhetik