Több mint meccs – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.04.08. 00:38

DAC–Slovan mérkőzést rendeznek szombaton a szlovák labdarúgó-bajnokságban, a találkozót az M4 élőben közvetíti. A dunaszerdahelyieknél a székelyudvarhelyi edző, László Csaba, Vida Kristopher és Kocsis Gergő, a pozsonyiaknál Priskin Tamás mondhatja magát honfitársunknak a két klub kötelékében.

Ám sokkal többről van szó, mint egy meccsről, amelyen ők is pályára léphetnek. A majd' huszonháromezres szlovákiai városban hetvenöt százalék a magyarok aránya, ez rögtön magyarázat arra, hogy a Mol Aréna névadója miért is vállalt huszonkét százalékos tulajdonrészt az ingatlanban: a csapat kapocs a felvidéki és az anyaországi magyarság között, nemcsak az „odaát”, hanem a Dunán innen élők közösségét is erősíti.

Kicsit szégyenkezve jegyzem meg, Magyarországon már nincsen olyan együttes, amelynek olyan közösségépítő ereje van, mint a Dunaszerdahelyi AC-nak a felvidéki magyarság körében. Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, talán a Mol Aréna az egyetlen hely, ahol a Fradi- és az Újpest-szurkolók békében megférnek egymás mellett.

Na meg a stadiontól kőhajításnyira lévő „érzelmi kombinátban”, a Turul bárban, ahol nem a manapság megszokott Cristiano Ronaldo-, valamint Lionel Messi-poszterek dominálnak, hanem elsősorban anyaországi klubcsapatok szurkolói sáljai díszítik a falat, mintegy visszaidézve azokat az időket, amikor a futballnak nevezett játék elsősorban a lokális kötődés korántsem virtuális, hanem valós életterét jelentette, nem pedig a globalizált világ szórakoztatóipari „alegységeként” funkcionál.

A többségi tulajdonos, Világi Oszkár az ősszel befejeződő stadionrekonstrukcióra – a majd' hétmilliárd forintba kerülő, elkészülte után 12 700 néző befogadására alkalmas létesítményre – és labdarúgó-akadémia alapítására sem sajnálta a pénzét, noha a DAC a Slovannal ellentétben nem tartozik a szlovák első osztály élcsapatai közé.

A több ezer szurkoló minden hazai meccs előtt elénekli a magyar himnuszt és az Ismerős Arcok együttes Nélküled című számát. Gyanítom, még a tévéközvetítésen is átjön a hangulat, a szövegében egyszerű dal sorai a határon túli magyarság életében a nem is annyira egyszerű hétköznapi létezéshez adnak kapaszkodót: „(…) milyen jó, hogy itt vagyunk (…); mi egy vérből valók vagyunk!”

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
21 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08
Ezek is érdekelhetik