Topligák: a Genoa az első, a Bayern München az utolsó!

Vágólapra másolva!
2017.03.13. 17:54
null
A Bayern Münchennél egy csapat sem próbált ki kevesebb játékost az elmúlt öt bajnokság során a topligákban (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) 2012 márciusában jelentette meg az első elemzését, ennek apropóján pedig az ötéves évfordulót azzal ünnepli meg, hogy felgöngyölítette, a legutóbbi öt szezonban az öt topligában melyik csapat hány játékosnak adott lehetőséget a bajnokságban.

 

A legnagyobb próbálgatónak a Genoa bizonyult, az együttes összesen 137 labdarúgót küldött pályára öt idény alatt, de az olaszok amúgy is az élen járnak ebben a kategóriában, az első nyolcból hét is a Serie A-ban érdekelt.

A spanyol ligában a Granada (129), Angliában a Sunderland (103), Franciaországban a Nice és a Rennes (91-91), Németországban pedig a Werder Bremen (90) próbálta ki a legtöbb játékost ezen időszak alatt.

Az elmúlt évek kiemelkedő csapatai nem meglepő módon a lista végén találhatók zömmel, a Bayern München (55) holtversenyben az utolsó, de a PSG (64), a Real Madrid (64) és a Barcelona (66) is az alsó tízesben van.

A CIES emellett azt is megvizsgálta, hogy melyik csapatban ki játszotta a legtöbb percet, az összesítésben a St. Étienne kapusa, Stéphane Ruffier (16650 perc) kapta a legnagyobb terhelést a bajnokságban.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik