Skócia: olyan jó a Celtic, hogy már a Fradihoz hasonlítják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.04. 10:53
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot 27 pont előnnyel vezető Celticnek a 26 győzelme mellett csupán egyszer kellett eddig döntetlennel beérnie. A Ferencváros 1931–1932-es bajnoki idénye óta egyetlen csapat sem volt képes jegyzett bajnokságban ilyen eredménylistára – írja a Daily Mail.

A skót bajnoki címért évtizedeken át két együttes versengett, de a Rangers 2012-es kizárását követően a Celtic vetélytárs nélkül maradt – a nagy rivális az idén újra az élvonalban játszik, s bár jelenleg a harmadik helyen áll, nem ellenfél. A hátránya hat fordulóval az alapszakasz vége előtt 33 pont.

A listavezető 2.93-as meccsenkénti pontátlaggal büszkélkedhet; a szeptemberi, Inverness elleni pontosztozkodása „rontotta le” a tökéletes mutatóját.

A Ferencváros az 1931–1932-es szezonban mind a 22 bajnoki találkozóját megnyerte, ami 100 százalékos produkció (akkoriban még csak két pont járt a győzelemért). A legnagyobb különbséggel a 2015–2016-os idényben a Paris Saint-Germain, a 2004–2005-ös szezonban pedig az egyiptomi al-Ahli végzett az élen – egyaránt 31-31 ponttal az ezüstérmes előtt.

A Celtic a soron következő két forduló után akár bajnoki címet is ünnepelhet, feltéve, ha az Aberdeen egyet elveszít a két meccséből.

Legfrissebb hírek

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
3 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik