Labdarúgás: az Európa-bajnok tesztelné a les eltörlését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 15:02
Tesztelné a les eltörlését Oliver Bierhoff, a világbajnok német labdarúgó-válogatott menedzsere.

„Érdemes megnézni, hogy a kezdeti kételyek után a hazaadás-szabály 1992-ben milyen pozitív hatással volt a játékra. Akkor miért ne tehetné vonzóbbá a futballt a les eltűnése?” – vetette fel a 48 éves szakember a Sport Bild napilap szerdai számában.

A nationalelffel 1996-ban Európa-bajnok Bierhoff hozzátette, egyetért Marco van Bastennek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai igazgatójának januári ötletével, miszerint tesztelni lehetne a lesszabály eltörlését. A 2003-ban visszavonult német exjátékos abban is támogatja Van Bastent, hogy félidőnként egyszer időt kérhessenek az edzők.

A holland sportdiplomata két hónapja további újításokat is felvázolt: szétlövéssel fejeződhetnének be a döntetlennel záruló meccsek, az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, emellett sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartotta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik