Argentína: Messi eltiltása igazságtalan a futballenök szerint

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 22:12
Lionel Messi négy mérkőzésre szóló eltiltását igazságtalannak és szabálytalannak tartja az argentin futballszövetség (AFA) új elnöke.

A szerdán megválasztott Claudio Tapia úgy véli, a súlyos fegyelmi döntés annak a következménye, hogy az AFA elvesztette befolyását a nemzetközi szövetségben (FIFA).

„Messi eltiltása nem igazságos és nincs összhangban a szabályokkal” – szögezte le, hozzátéve, hogy az a helyzet, amelyben mostanában vannak, részben annak a következménye, hogy az argentin labdarúgásnak nem megfelelő a képviselete a dél-amerikai és a nemzetközi szövetségben.

„Az a feladatunk, hogy újraépítsük a kapcsolatokat. Le kell ülnünk a FIFA elnökével, és fel kell fogadnunk a legjobb szakembereket, hogy csökkentsük az eltiltást” – hangsúlyozta.

Tapia egyelőre bizalmat szavazott Edgardo Bauza szövetségi kapitánynak, akit sok támadás ért a vártnál gyengébb szereplés miatt.

„Át kell tekintenünk a szerződéseket, amelyeket az előző vezetés kötött. Egyeztetnünk kell Bauzával, aztán majd meglátjuk, mi a leghelyesebb – mondta, majd a közvetlen feladatra rátérve úgy folytatta: – meg kell adnunk a támogatást a szövetségi kapitánynak, és mindent annak érdekében, hogy Argentína kijusson a világbajnokságra.”

Az ötszörös aranylabdás Lionel Messi a Chile együttesével szemben múlt csütörtökön 1–0-ra megnyert hazai világbajnoki selejtezőn szidalmazta az egyik partjelzőt, majd azt követően nem volt hajlandó kezet fogni vele. Bár a találkozót vezető brazil bíró jegyzőkönyvébe nem került be az eset, a FIFA vizsgálatot indított a győztes gólt büntetőből megszerző támadó ellen. A Barcelona játékosának az eltiltás mellett 10 ezer svájci frank (2.9 millió forint) büntetést kell fizetnie.

Az argentin válogatott Messi nélkül 2–0-ra kikapott a 14. fordulóban, kedden Bolíviában, ezzel az ötödik – pótselejtezőt érő – helyre csúszott vissza a dél-amerikai selejtezőben. A csapat vezére csak az utolsó, 18. körben térhet vissza, amennyiben az argentin szövetségnek nem sikerül elérnie az eltiltás mérséklését.

Legfrissebb hírek

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:51

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
2025.06.20. 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
2025.06.20. 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24
Ezek is érdekelhetik