Argentína: „Higuaínnak pszichés gondjai vannak, nem technikai”

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 15:32
Hernán Crespo úgy véli, a Juventust erősítő Gonzalo Higuaínnak pszichológiai problémái vannak a fontos mérkőzéseken.

A 29 éves gólvágó a 2014-es vb-döntőn, valamint a 2015-ös és 2016-os Copa América-finálén nagy ziccereket rontott el, az argentin válogatott pedig mindhármat elveszített hosszabbításban vagy tizenegyespárbajban – még csak gólt sem szerezve a 360 perc alatt. Sőt, a Lazio ellen 2015-ben büntetőt rontott, ami a Napoli BL-helyébe került.

„Miért történik ez meg? Ez a kérdés pszichológusnak való, nem nekem – mondta Crespo. – Technikailag nincs kérdés Higuaínnal kapcsolatban, de úgy vélem, ebben a helyzetben ez egyfajta láncreakció. Megtörténhet egy döntőben, és megtörténhet ez bárkivel.”

„Ki kell derítened, hogy megvan-e a mentális képességed ahhoz, hogy túljuss egy hibán. Ebben az esetben ezek a döntőbeli hibák a múltja részei, talán sosem felejti el őket. Ez sokkal inkább pszichés kérdés, mintsem technikai” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:03

A kettős terhelés és Kevin De Bruyne miatt is egyre több a gond Nápolyban

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:09

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

A Napoli hosszabbított a válogatott szélsővel – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 14:35

Megszenvedett a nyeretlen újonccsapattal a Napoli, de hibátlan maradt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 22:51

Conte elmondta, miért cserélte le De Bruynét, a szurkolók nagy része kiakadt a döntésen

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:52

Korai kiállítás döntött, a Manchester City két góllal legyőzte a Napolit

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:54
Ezek is érdekelhetik