MLS: a Fradi korábbi védőjének nincs jövője klubjánál

Vágólapra másolva!
2017.02.04. 06:33
Az észak-amerikai profiliga (MLS) 2017-es szezonjára készülő Orlando City vezetőedzője, Jason Kreis leszögezte, néhány játékosnak, köztük a Ferencváros korábbi középhátvédjének, David Mateosnak, nincs jövője a klubnál.

A 29 éves spanyol futballista a 2016-os idényben 21 mérkőzésen lépett pályára az MLS-ben, de azt túlzás lenne állítani, hogy védőtársaival áthatolhatatlan falat képeztek volna, hiszen az Orlando a 34 alapszakasz-mérkőzésén 60 gólt kapott, és nem jutott be a rájátszásba.

Jason Kreis vezetőedző legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy Bryan Róchez és Devron García mellett Mateosra sem számít az új idényben, sőt most már hónapok óta azon dolgoznak, hogy csapatot találjanak a három játékosnak.

„Próbáltunk együttműködni a játékosokkal a holtszezonban. Az idényt követő megbeszéléseken tisztáztuk velük, hogy nincs jövőjük a klubnál. A játékosokkal és a menedzsereikkel is sokat egyeztettünk, rengeteget tettünk azért, hogy megoldást találjunk a kialakult helyzetre, akár külföldön, akár az MLS-ben, de nem jártunk sikerrel” – mondta Kreis.

A szakember hozzátette, reméli, Mateosék mihamarabb találnak maguknak másik csapatot, mert a pályafutásuk is veszélybe kerülhet, ha nem tudnak váltani.

A Real Madrid és a Ferencváros korábbi védője – aki 453 ezer dolláros, átszámítva 130 millió forintos fizetésével az Orlando egyik legjobban kereső játékosának számít –, azok után vált létszámfelettivé az amerikai klubnál, hogy Jonathan Spector, José Aja és Seb Hines személyében három középhátvéd érkezett.

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
8 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
9 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
17 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik