Játékossors: a volt Vidi-játékos fejest ugrott a norvég 2-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 11:12
A napokban a norvég bajnokság második vonalába, a Fredrikstadba igazolt Dinko Trebotic, a Videoton korábbi horvát labdarúgója.

Dinko Treboticcsal tavaly nyáron szerződést bontott a Videoton, majd a középpályás ősszel az izraeli Bnei Jehuda kötelékébe tartozott, de nem sok játéklehetőséghez jutott. Váltania kellett, és miután a Hajduk Splitbe hiába vágyott, maradt számára a norvég kettő.és miután a Hajduk Splitbe hiába vágyott, maradt számára a norvég kettő.

„Semmi kétség, kiváló futballistáról van szó, akinek a norvég második vonalnál sokkal erősebb bajnokságban lenne a helye – jellemezte új játékosát Andrea Loberto, a Fredrikstad olasz vezetőedzője. – Remekül bánik a labdával, jól lát a pályán, sokat várok tőle támadásszervezésben. Bizonyos, hogy vele labdabiztosabbak leszünk, bízunk a gyors beilleszkedésében.”

A 26 esztendős Trebotic két szezont töltött a Videotonban, és a 2014–2015-ös idényben bajnok lett az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Játékossors: 0–5-tel hagyta el az NB I-et, Mostarban folytatja

Minden más foci
2020.08.07. 17:55

Kaposvár: edzésben a volt fehérvári, de nincs megfelelő állapotban

Labdarúgó NB I
2020.01.16. 08:10

NB I: a Vidivel bajnok légiós visszatér – klubja már bejelentette

Labdarúgó NB I
2020.01.15. 09:49

Horvátország: „Konkrét ajánlatot kaptam a Fraditól”

Minden más foci
2017.01.25. 07:29

Videoton: szerződést bontottak a horvát középpályással

Labdarúgó NB I
2016.07.12. 14:10

Videoton: új csapatot kereshet magának a légiós

Labdarúgó NB I
2016.06.02. 13:29

Videoton: a második csapattal készül a horvát középpályás

Labdarúgó NB I
2016.02.16. 19:42

Videoton: két fehérvári játékos Münchenbe utazott

Labdarúgó NB I
2016.01.20. 21:22
Ezek is érdekelhetik