Számháború – Szeli Mátyás jegyzete

Nem kell meglepődni a világbajnoki létszámemelésen, Gianni Infantino FIFA-elnök tulajdonképpen betartotta, amit ígért. Sőt, még rá is tett egy lapáttal, a választások előtt belengetett negyvencsapatos torna helyett jó kilenc év múlva negyvennyolc válogatott jut ki. Úgy látszik, korán kezdődik a kampány a 2019-es elnökválasztásra.

Persze a döntést – érthető módon – főképp azért bírálják, mert előreláthatóan csökkenti a színvonalat, és újabb bizonyítékát adja annak, hogy a mai futballban a pénz a legfőbb szempont. Több meccs, több közvetítés, több reklám, és ahogy sok helyen viccesen megjegyezték, többet kell költeni a matricás albumra.

Természetesen az európai közvélemény megkapta/megkapja, hogy elitista, konzervatív, a fejlődés gátja, amely görcsösen megőrizné a kontinens kiváltságos helyzetét a futballban. Pedig mit bánom én, ha Etiópia vagy Omán kijut, én minőségi futballt szeretnék látni, a mennyiség növelésével pedig ez nincs garantálva. Azzal nem szállnék vitába, hogy tagszövetségei számához képest Európához és Dél-Amerikához viszonyítva Ázsia vagy Afrika alulreprezentált. Ez tény.

Más kérdés, hogy ez jogos-e, vagy sem. Képzeljük el, hogy mi a négy angol vagy német Bajnokok Ligája-induló klubon felháborodva elkezdenénk verni az asztalt, hogy igazságtalan a rendszer, az NB I-ből is indulhasson ugyanannyi! Gyaníthatóan mindenki elismeri, ettől számunkra izgalmasabb lenne az európai kupasorozat (ez sem elhanyagolható szempont a vb-döntésen nyerő országok számára), a színvonal viszont biztosan nem emelkedik, hiszen különösebb gondolkodás nélkül beláthatjuk, nincs három vagy négy BL-szintű csapatunk. Sőt.

Tényleg az a fő gond, hogy a világ legnagyobb futballeseménye nagyjából tükrözi a labdarúgás erőviszonyait? Természetesen nem. Csak ez úgy tűnik, az elefántcsonttoronyban nem szempont, és leginkább az a dühítő, hogy azzal az üresnek tetsző szólammal próbálják lenyomni a torkunkon a bővítést, hogy a labdarúgás globális fejlődése és a szurkolók érdekében történik.