Kína: Villas-Boas sem ért egyet a szövetség új szabályával

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 14:43
Több klub vezetője és edzője sem ért egyet a Kínai Labdarúgó-szövetség (CFA) új légiósszabályával, mely szerint az eddigi öt helyett csak három külföldi játékos lehet a pályán a március 7-én kezdődő bajnoki idényben.

A Sanghaj SIPG vezetőedzője, André Villas-Boas szerint a döntés időzítése nagyon rossz. Mint elmondta, ilyen horderejű változtatást csak a bajnokság után szabadna bevezetni, nem két hónappal a rajt előtt.

„Kellene hagyni időt a kluboknak az alkalmazkodásra” – mondta a portugál szakember, akinek csapatában jelenleg öt idegenlégiós található, köztük két, átigazolásukkor kínai rekordot jelentő összegért szerződtetett brazil futballista, Hulk és Oscar.

„Ennek a hirtelen változtatásnak negatív következménye lesz a színvonalra, ráadásul gazdasági veszteség is éri a csapatokat” – nyilatkozta az újonc Tiencsin Csüancsien elnöke, Szu Jü-huj. Ez az együttes vásárolta meg a Juventus elől a Zenit belga válogatott középpályását, Axel Witselt.

Az új szabályozás azt is előírja, hogy a mérkőzésekre legalább két, 1994. január 1. után született hazai játékost kell benevezni, közülük pedig az egyiknek pályára is kell lépnie.

„Tudom, hogy a helyi szövetség azért hozta ezeket a rendelkezéseket, mert szeretné fejleszteni a kínai futballt, de látni kell, hogy ennek következtében a hazai játékosok ára drasztikusan emelkedni fog” – mondta Villas-Boas.

A Santung Lunengnél dolgozó, korábban a Bayern Münchent is edző Felix Magath szerint ha rövid távon nem is lesz különösebb hatása a mostani újításoknak, hosszú távon a kínai válogatott előnyére válhat a megváltozott szabályozás.

Az új légiósszabályt azért vezette be a CFA, mert az utóbbi hónapokban a kínai klubok nagyszabású költekezésbe kezdtek, több, korábban Európában szereplő labdarúgót szerződtettek hatalmas összegekért: a mostani átigazolási időszakban az argentin Carlos Tévezért 84 millió eurót (25.9 milliárd forint), a brazil Oscarért pedig 60 millió eurót fizettek.

Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
14 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.27. 10:25
Ezek is érdekelhetik