Szerbia: Szivics távozott a posztjáról – irány Mezőkövesd?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.26. 16:16
null
Már nem Tomiszlav Szivics a szerb U21-es válogatott szövetségi edzője (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Tomiszlav Szivics, az U21-es válogatott szövetségi edzője lemondott a posztjáról. A Mezőkövesd trénerjelöltjei között szereplő 50 esztendős szakember személyes okokkal indokolta távozását.

 

A Kecskemét, a Paks és a DVTK korábbi vezetőedzője kivezette a szerb korosztályos válogatottat a jövő évi U21-es Európa-bajnokságra, de a lengyelországi kontinenstornán már nem ő ül a kispadon. Tomiszlav Szivics személyes okokra hivatkozva lemondott a posztjáról.

„Meglepett minket a döntésével, ezekben az időkben nem számítottunk rá. Remélem, sikeres pálya áll előtte. Mindent köszönök neki, amit az utánpótlás-válogatottal elért” – mondta Goran Bunjevcsevics, a szerb szövetség sportigazgatója.

Szivics távozása összefüggésben lehet azzal, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint szerepel a neve a Pintér Attila utódját kereső Mezőkövesd edzőjelöltjei között. Arra a kérdésre, hogy lesz-e még szakvezető az NB I-ben, ennyit válaszolt: „Nem zárható ki. Bevallom, dolgozik bennem a dac.”

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
2025.09.30. 16:48

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
2025.09.30. 11:54

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15
Ezek is érdekelhetik