Hollandia: Stevens szövetségi kapitányként még visszatérne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.12. 10:44
Szövetségi kapitányként még visszatérne a kispadra Huub Stevens, a hollandok világhírű futballtrénere.

„Ez a feladat érdekelne” – mondta a Kickernek nyilatkozva a 63 éves szakember, aki azonban kizárta, hogy klubedzőként vagy menedzserként munkát vállaljon.

Stevens februárban lemondott a német élvonalbeli Hoffenheim vezetőedzői posztjáról, majd márciusban bejelentette, hogy egészségi okok miatt visszavonul. Szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, időközben azonban javult az állapota.

„Ismét mindent tudok csinálni” – fogalmazott most.

Edzői karrierjének 23 éve során Stevens a holland Roda JC és PSV Eindhoven, a német Schalke 04, Hertha BSC, 1. FC Köln, Hamburger SV, VfB Stuttgart és Hoffenheim, az osztrák Red Bull Salzburg és a görög PAOK együttesét irányította. 1997-ben UEFA Kupát, 2001-ben és 2002-ben Német Kupát, 2007-ben Intertotó-kupát, 2010-ben osztrák bajnokságot nyert. A holland élvonalban 1995-ben, a Bundesligában pedig 2001-ben volt ezüstérmes.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Huub Stevens nyugdíjba vonul, nem kockáztatja tovább az egészségét

Minden más foci
2023.01.27. 14:14

Bundesliga: menesztette edzőjét a sereghajtó Schalke

Német labdarúgás
2020.12.18. 14:27

Bundesliga: menesztése előtt nem sokkal még edzést tartott a Schalkénél

Német labdarúgás
2019.03.15. 08:36

Hollandia: visszavonult Dárdai, Dzsudzsák és Szalai korábbi edzője

Minden más foci
2016.03.29. 18:35

Hoffenheim: „Az egészségeddel nem pókerezhetsz”

Német labdarúgás
2016.02.11. 20:58

Bundesliga: lemondott a Hoffenheim vezetőedzője

Német labdarúgás
2016.02.10. 13:41

Hertha: Az 1–0 az edzőnek jobb, mint a drukkereknek – Dárdai

Német labdarúgás
2015.11.22. 20:11

Hoffenheim: Szalaival egy évben született, jövőre az edzője lehet

Német labdarúgás
2015.10.27. 14:28
Ezek is érdekelhetik