FIFA: Infantino szerint sokan támogatják az új vb-tervet

Vágólapra másolva!
2016.12.28. 14:53
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint a tagszövetségek túlnyomórészt támogatják a világbajnokság 48 csapatosra bővítését.

Az olasz-svájci sportvezető szerdán egy dubai konferencián leszögezte, a bővített tornát ugyanannyi idő alatt le lehetne bonyolítani, mint a mostani 32 csapatos viadalt. Hozzátette, a 48 együttest felvonultató torna egyúttal a pénzügyileg legvonzóbb struktúra is lenne.

Infantino a februári elnökválasztást megelőzően még a 40 csapatos vb ötletével kampányolt, később azt javasolta, hogy a 48 nemzeti együttesből 16 egy selejtezőforduló után essen ki, majd a torna az eddigiekhez hasonlóan, 32 csapattal folytatódjon, most viszont már azt hangoztatja, hogy a 16-szor hármas formátum a legnépszerűbb opció.

Egyúttal megemlítette, olyan elképzelés is van, hogy a klubvilágbajnokság mezőnye is bővül, mégpedig 32 csapatosra. A jelenlegi formátumban hét együttes, a hat kontinentális bajnokcsapat, illetve a rendező ország bajnoka vesz részt a tornán.

Infantino beszélt a decemberi klub-vb-n tesztelt videobíró-technológiáról is, és azt mondta, reménykedik abban, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokságon is alkalmazzák majd.

Legfrissebb hírek

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik