Brazília: visszavonult a Chelsea és a Milan korábbi hátvédje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.19. 07:50
Bejelentette visszavonulását Alex, a Chelsea, a Paris Saint-Germain és a Milan korábbi brazil válogatott középhátvédje.

A 34 esztendős futballista legutóbb a milánói együttes alkalmazásában állt, de szerződése lejártával a nyáron távozott a San Siróból. Azóta nem talált magának csapatot, ráadásul folyamatosan sérülésekkel bajlódik, ezért úgy döntött, hogy befejezi pályafutását.

„A családommal közösen meghoztam a döntést, abbahagyom a labdarúgást. A visszatéréshez műtétre és kilenc hónapos rehabilitációra lett volna szükségem” – mondta Alex, aki a brazil válogatott tagjaként 2007-ben Copa Américát nyert.

A kőkemény belső védő pályafutásának legszebb éveit a Chelsea-nél töltötte el, melynek színeiben 2007 és 2012 között egy angol bajnoki címet szerzett, két alkalommal pedig elhódította az FA-kupát. Miután távozott Londonból, Párizsba vezetett az útja, ahol a PSG-vel kétszer is megnyerte a francia bajnokságot.

Legfrissebb hírek

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.09.30. 08:26
Ezek is érdekelhetik