MLS: legjobb játékosát veszíti el a Los Angeles Galaxy

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.18. 09:50
Robbie Keane decemberben, szerződése lejártakor távozik a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatától – jelentette be az észak-amerikai profiligában szereplő klub.

Az ír válogatott korábbi csapatkapitánya, aki augusztusban jelezte, hogy többé nem játszik a nemzeti együttesben, 2011-ben igazolt át a kaliforniai egyesülethez a Tottenham Hotspurtől.

„Megerősítem, hogy öt fantasztikus év után elhagyom az LA Galaxyt. Három bajnoki kupát nyertem, több mint száz gólt szereztem, 2014-ben engem választottak a legértékesebb játékosnak, ha majd visszanézek, ezek mindig büszkeséggel tölthetnek el” – fogalmazott a klub honlapjának nyilatkozva a 36 éves támadó, aki az elmúlt négy évben a klub legjobb játékosa, egyben házi gólkirálya volt.

A 146-szoros ír válogatott Keane pályafutása során többek között az Internazionaléban és a Liverpoolban is szerepelt. Most azt mondta: egy utolsó nagy kihívásra vágyik, de hogy ez pontosan mi lesz, azt egyelőre nem árulta el.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
50 perce

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 6:47

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18

MLS: Gazdag Dániel új csapata legyőzte a régit

Légiósok
2025.06.30. 07:10

MLS: Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék drámai körülmények között fordítottak

Légiósok
2025.06.26. 07:22

Gazdag győztes gólt készített elő az MLS-ben, hatgólos meccsen kaptak ki Sallóiék – videók

Légiósok
2025.06.15. 07:45

Robbie Keane iránt a Middlesbrough érdeklődik – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:04

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24
Ezek is érdekelhetik