Ligue 1: állást kapott a Videoton korábbi trénere

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 13:12
Francia lapértesülés szerint a Ligue 1-ben utolsó helyen álló Lorient Bernard Casonit nevezi ki vezetőedzőnek. A francia klub később hivatalos oldalán jelentette be a tréner érkezését.

A francia élvonalban tizenkét forduló után az utolsó, huszadik helyen álló Lorient október 23-án menesztette Sylvain Ripollt.

Az Ouest France azt írta, a 2015 nyarán másfél hónap erejéig a Videotonnál dolgozó Bernard Casoni veszi át a Lorient irányítását.

Az 55 éves szakember – aki a Videoton előtt többek között az Olympique Marseille, a Cannes, a Bastia, az Évian, az Auxerre és a Valenciennes edzője volt – az idény végéig ír alá, s további egy évre opcionálisan hosszabbíthat. Casoni beleegyezett, hogy a jelenlegi szakmai stáb tagjai lesznek a segítői, nem hoz magával új embert.

A francia lap értesülései végül igaznak bizonyultak, a nap folyamán a klubnál bejelentették Casoni érkezését.

Legfrissebb hírek

Az utolsó meccs 89. percében megdőlt a francia bajnokság idénybeli egyfordulós gólrekordja

Francia labdarúgás
20 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Mindkét Doué fivér gólpasszt adott, a PSG nem bírt odahaza a Strasbourggal

Francia labdarúgás
2025.10.17. 22:56

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31
Ezek is érdekelhetik