Világfutball: bemutatkozott a Cosmosban a volt honvédos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.24. 11:24
Csupán néhány perc erejéig, de bemutatkozott a patinás amerikai labdarúgócsapatban, a New York Cosmosban Andrea Mancini, a Bp. Honvéd és a Haladás korábbi labdarúgója.

Az alapszakasz utolsó játéknapját rendezték vasárnap a NASL-ban – az MLS után ez a legerősebb profi labdarúgóliga az Egyesült Államokban –, és a „kis Mancini” a 88. percben kapott játéklehetőséget.

Csapata – amely már korábban kiharcolta a rájátszásba kerülést – 4–0-ra megverte az Alessandro Nesta irányította Miami FC-t.

A Gazzetta dello Sportnak adott interjúban Roberto Mancini fia elmondta: a tengerentúlon is édes teher, hogy egy korábbi híres labdarúgó az édesapja, „mindig kétszáz százalékot kell nyújtania”.

Az ifjabb Mancini – aki 2015 tavaszán lépett pályára utoljára magyar bajnokin – az MLS-ben szereplő DC Unitednél próbált szerencsét először a tengerentúlon, de ott nem jutott játéklehetőséghez, így került a Cosmoshoz.

„Remélem, a playoffban is pályára léphetek, és megnyerjük a döntőt. De nem csak a futball miatt vagyok Amerikában: szeretnék minél több olyan tapasztalatot gyűjteni, amit hazatérve majd hasznosíthatok” – fogalmazott a 24 éves sportember.

Az 1975 és 1977 között Pelét is a soraiban tudó, a nyolcvanas években megszüntetett Cosmost 2010-ben támasztották fel, és 2013-ban, valamint tavaly megnyerte a NASL-t.

Legfrissebb hírek

Pelé: amikor magyar futballisták játszottak a legnagyobb ellen

Minden más foci
2022.12.30. 10:02

Eb 2020: Lukaku? Nem lesz álmatlan éjszakám miatta – Chiellini

Foci Eb 2020
2021.07.01. 21:52

Kép: Trump lánya szentnek hitte a Lazio-legendát

Olasz labdarúgás
2017.05.26. 11:21

NASL: lánykérés a kezdőkörben – videó

Minden más foci
2017.05.03. 10:49

Videó: bunda vagy bénázás? Fájdalmas öngól Amerikából…

Minden más foci
2016.07.21. 11:36

USA: a Real Madridban és az NB I-ben is játszott; most távozik

Minden más foci
2016.07.12. 14:08

Honvéd: aláírt új, amerikai csapatához a távozó csatár

Labdarúgó NB I
2016.05.24. 19:48

Játékossors: az Egyesült Államokban folytatja a korábbi Chelsea-ász

Angol labdarúgás
2016.05.05. 09:44
Ezek is érdekelhetik