Videó: 14 évesen a felnőttek között – ez még a 13 éves celticesnél is hihetetlenebb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 21:43
A török élvonalbeli Galatasaray szombaton felkészülési mérkőzést játszott a bolgár Levszki Szófiával (2–0). A sajtóban a meccs helyett a csereként beállt Mustafa Kapi került a reflektorfénybe, aki mindössze 14 (!) éves…

Nemrég a Celtic hívta fel magára a világ figyelmét azzal, hogy a 2003-ban született Karamoko Dembele az U21-es együttesben lépett pályára.

Nos a törökök „rátettek egy lapáttal”: a 2002-ben született Mustafa Kapi a felnőttcsapatban mutatkozott be – igaz, egyelőre „csak” felkészülési találkozón, s csupán néhány percre.a 2003-ban született Karamoko Dembele az U21-es együttesben lépett pályára.

Nos a törökök „rátettek egy lapáttal”: a 2002-ben született Mustafa Kapi a felnőttcsapatban mutatkozott be – igaz, egyelőre „csak” felkészülési találkozón, s csupán néhány percre.


A 14 éves ifjonc a lefújást követően rögvest a holland Jan Olde Riekerink vezetőedzőhöz sietett, hogy átölelje, amiért lehetőséget adott neki.


MUSTAFA KAPI HÁROM GÓLJA ÉS KÉT ASSZISZTJA EGY U16-OS BAJNOKIN:




 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
20 órája

Jégkorong: Hiezl Réka Amerikában is szórja a pontokat

Utánpótlássport
23 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is ezüstérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:47

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:48

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:08

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
2025.10.24. 19:15

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54
Ezek is érdekelhetik