Szlovákia: László Csaba lett a DAC új vezetőedzője

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 11:18
László Csaba lett a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC vezetőedzője – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Az 52 éves László Csaba váltja Németh Krisztiánt a dunaszerdahelyi klub kispadján, azerdélyi magyar szakember segítője Werner Bürger lesz. Korábbi vezetőedzőnk atovábbiakban is aklub kötelékeiben folytatja munkáját – írja az fcdac.sk.László Csaba váltja Németh Krisztiánt a dunaszerdahelyi klub kispadján, azerdélyi magyar szakember segítője Werner Bürger lesz. Korábbi vezetőedzőnk atovábbiakban is aklub kötelékeiben folytatja munkáját – írja az fcdac.sk.

„Köszönöm Németh Krisztiánnak és Borbély Balázsnak acsapatért végzett munkájukat. Nehéz időszakban vezették acsapatot, aklub soha ilyen sok idegenbeli meccset nem játszott. Szoros mérkőzéseken, nehéz ellenfelekkel veszítettünk pontokat. Mindkettőjük munkájával továbbra is számolunk, maradnak aklub kötelékében. Krisztiánnal folytatott közös beszélgetéseink során úgy döntöttünk, hogy aklub érdekeit szem előtt tartva meg kell hoznunk ezt adöntést. Az új vezetőedző feladata, hogy a csapat teljesítményével megfeleljen aDAC-ot övező elvárásoknak – tehát eredményes futballt játszani, és elindulni felfelé atáblázaton" – fogalmazott Világi Oszkár, aDAC tulajdonosa.

Az 58 éves német Werner Bürger szintén Németországban szerezte UEFA-Pro licences edzői képesítését. László Csaba segítője volt az MTK és aHearts kispadján, ezenkívül dolgozott Svájcban és anémet korosztályos válogatottak élén is.

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Harmadosztályú ellenfelet vert meg, ott van a DAC a legjobb 32 között a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.09.24. 18:28
Ezek is érdekelhetik