Őrült stadionépítések után bohózat lett a bajnokság

Ha esetleg nem tudtuk volna mihez tartani magunkat, akkor akkreditált újságíróként kaptunk egy brosúrát, amely arról szólt, hogy a brazíliavárosi Mané Garrincha Nemzeti Stadion az épp zajló 2014-es világbajnokság után is fenntartható és kihasznált lesz, valódi ékkő, a brazil stadionépítészet remek példája. Bizony ám.

„Marhaság” – mondta erre egyhangúlag minden megkérdezett, szurkoló, közgazdász, újságíró egyaránt.

Mára kiderült, hogy nekik lett igazuk, nem a brosúrának, de hát ezt előre lehetett sejteni. Pont az a négy vb-stadion lett „fehér elefánt” – irdatlan fenntartási költségű, kihasználatlan pénznyelő –, amelyikről gondolták, azaz Brazíliaváros, Manaus, Natal és Cuiabá. Közben az ország legnépszerűbb csapata, a Flamengo 2016-ban csak egyszer tudott játszani a Maracanában, és országjáró turnéra kényszerült – a „fehér elefántok” némi bevételhez jutottak, az olimpia után végre hazaérkező vörös-feketék pedig alig várják, hogy ismét Rióban futballozhassanak.

Van tehát, akinek van gyönyörű stadionja, csak magas szintű csapat és néző nincs benne, van, akinek van stadionja, csak különböző okok miatt nem játszhat benne, és végül, mint majd meglátjuk, lesz olyan is, amelynek van stadionja, csak jobban megéri neki „ellenséges területre” vinni a hazai meccseit, és otthon is tulajdonképpen idegenben van. A helyzet a 2016-os brazil országos bajnokság végére annyira kaotikussá vált, hogy a Brazil Labdarúgó-szövetségnek (CBF) rendelettel kellett rendet vágnia.

BUSZPARKOLÓ A STADIONNÁL, HAJLÉKTALANSZÁLLÓ AZ ARÉNÁBAN

Kezdjük az első ponttal, a kihasználatlan vb-stadionokkal. A FIFA nyolc új stadiont kért a brazil szervezőktől, a szervezőbizottság pedig túlteljesítésbe kezdett, és tíz arénát ígért, majd építtetett.

Apró logikátlanság, hogy a „világbajnokság egész Brazíliáé”-elv alkalmazása miatt olyan helyekre épültek stadionok (Manaus, Natal, Cuiabá), ahol nem is lehetett számítani nagy közönségre a mindennapokban. A brazíliavárosi építkezést még csak-csak lehetett értelmezni presztízsberuházásnak – van néhány ilyen a fővárosban –, de a világ második legdrágább stadionját építették fel, amely az év nagy részében üresen kong.

A másik apró logikátlanság, hogy minden igényt kielégítő, kész stadionokban közben nem rendeztek mérkőzéseket, mert egy városban egy meccshelyszín volt csak. Ez nem követelmény – a 2018-as, oroszországi világbajnokságon Moszkvában két stadion is vb-helyszín lesz –, hanem a helyi szervezőbizottság döntésének az eredménye volt.

Brazília legjobbnak megválasztott és legtöbb profitot termelő stadionja, a Sao Pauló-i Allianz Parque – itt játssza mérkőzéseit a Palmeiras – nem volt vb-helyszín, holott sokan erre számítottak. A szervezőbizottság azonban nem választotta ki, az építkezés ezt követően pedig csúszott, és csak a vb után adták át a vadonatúj, gyönyörű arénát.

A vb-re átadottak közül a brazíliavárosi Mané Garrincha Nemzeti Stadion havi félmillió real (43.5 millió forint) veszteséget termel, a városi csapatok – mind alacsonyabb osztályban játszik – alig használják. Az ország második legnagyobb stadionjában néha rendeznek koncerteket – de például a Kiss annyira horribilisnek találta a költségeket, hogy inkább kívül rendezte meg buliját. Voltak itt már esküvők, az aréna egyes részeit irodának használják, a körülötte levő hatalmas területet pedig buszparkolónak.

És Brazíliavárosban még istenes a helyzet, mert a főváros több eseményt tud vonzani. De mit tegyen Amazóniában Manaus? A stadion 2016 első negyedévében havi 8.2 millió forintos veszteséget termelt, de ez messze az eddigi legjobb pénzügyi eredmény volt, korábban jóval nagyobb volt a ráfizetés. A fenntartási költségek csaknem havi hetvenmillió forintra rúgnak.

A helyi csapatok jó, ha ezer nézőt vonzanak, a legnagyobb bevételt a népszerű és karizmatikus helyi prédikátorok előadásai hozzák, a koncerteket pedig nem itt, hanem a jóval olcsóbban megszerezhető szambadrómban rendezik meg. A helyzet semmivel sem jobb Cuiabában és Natalban – előbbiben tanyát vertek a hajléktalanok, utóbbi úgy kuncsorog rendezvényekért. A cuiabái stadiont egyébként konstrukciós hibák miatt ideiglenesen be is kellett zárni, amíg végrehajtották a sürgős javításokat. Az említetteknél csak kicsit jobb a recife-i Arena Pernambuco helyszíne, de a helyiek itt is mindent kitalálnak, hogy valahogy bevételhez jussanak – volt, hogy egy 15 éves fiú születésnapi ünnepségének biztosított helyszínt a méregdrága stadion.

STADIONTURIZMUS

Az új építésű stadionokat nem a helyi klubok tartják fent, többségük magántársaságok kezelésében áll. Visszatérő kritika, hogy sem ezek a társaságok, sem a helyi önkormányzatok nem tudják, hogyan lehetne rentábilisan működtetni a létesítményeket.

„Még azokat a stadionokat sem üzemeltetik jól, amelyekben van lehetőség, mert ezeknek a társaságoknak fogalmuk sincs az üzletről” – vélekedett a Lance! Sports szakírója, Amir Somoggi, aki a brazil futball közgazdaságtanával foglalkozik.

A kevés bevételi forrás egyike a „stadionturizmus”: a kihasználatlanul álló arénák üzemeltetői fizetnek azért, hogy az ország legnépszerűbb csapatai a városukban játsszanak. A klubok viszont nyilvánvalóan nem szívesen hagyják el a saját stadionjukat, így nem bólintanak rá minden kérésre. A 2016-os szezon viszont „jól jött” a „fehér elefántoknak”, lévén Rio de Janeiro nagyjai közül a Flamengo és a Fluminense is kiszorult otthonából. Ennek oka a riói olimpia volt – annak előkészületei és utómunkálatai (a paralimpiai záró ünnepség hatalmas lyukat hagyott a Maracana gyepében) egészen október végéig kiszorították a carioca nagy csapatokat hagyományos otthonukból.

A Fluminense sem utazik keveset, de a brazil helyzet abszurditását leginkább a Flamengo Odüsszeiájával lehet megmutatni. Az ország legnépszerűbb klubja 2016-ban egyetlen mérkőzését tudta megrendezni a Maracanában.

A legtöbbször, kilenc alkalommal Volta Redondába „emigrált” a csapat. Hét alkalommal az Espírito Santo állambeli Cariacicában lépett pályára – ezt a stadiont az örök rivális Fluminense is gyakran használta –, több mint 500 kilométerre otthonától. Hatszor Brazíliavárosba ment, háromszor Sao Paulóba (!), egyszer-egyszer pedig Juiz de Forába és a 2500 kilométerre fekvő Natalba. Utóbbi nagyjából olyan távolság, mintha a Manchester United az Old Traffordról Lettországba, a rigai Skonto-stadionba vinné hazai mérkőzéseit. Vagy mintha a Ferencváros Volgográdba (a volt Sztálingrádba) kényszerülne hazai találkozói alkalmából.

A szurkolók nagy része a hatalmas távolságok és az ezzel együtt járó költségek miatt meg csak tévén tudja követni kedvenceit. Az eredeti „pótstadion” Volta Redondában lett volna, ám mivel itt veszteségesek voltak a meccsek – és alacsonyak a nézőszámok –, a Flamengo elkezdte járni az országot, a legelégedettebbek a játékosok és vezetők Cariacicával voltak.

Csoda, hogy elegük van az egészből?

A FLAMENGO ORSZÁGJÁRÁSA 2016-BAN

OTTHON, IDEGENBEN

Ha ez még nem lenne elég, vannak még a bajnokságban gazdasági alapú pályacserék is. A bajnoki címre hajtó Palmeiras a sereghajtó América-MG otthonába látogatott – volna – a 29. fordulóban, október elején. Az América vezetői úgy gondolták, hogy nekik már édes mindegy a meccs – a bennmaradó helyek elérhetetlen távolságban vannak –, így elvitték azt a Paraná állambeli Londrinába 700 ezer realért (60.8 millió forint) cserébe. Londrina tele van a Sao Pauló-i csapatok fanatikusaival, így a stadion tömve volt a Palmeiras drukkereivel, akik kedvenceik 2–0-s sikerét láthatták.

A Palmeirasszal a bajnoki címért csatázó Flamengónál elgurult a gyógyszer, mondván, nem elég, hogy nekik szinte az egész évben nincs hazai pályájuk, riválisuknak pedig „lefekszik” az América, és némi pénzmagért cserébe elviszi egy olyan „hazai” helyszínre a meccsét, amely az ellenfélnek kedvez. A Brazil Labdarúgó-szövetség eleget látott, és az utolsó hat fordulóra megtiltotta a csapatoknak, hogy saját államuk határain kívül rendezzenek meccseket, kivéve, ha nincs az államon belül olyan pálya, amely megfelelne az előírásoknak. Erre érthetően azok a pályák (köztük a kongó vb-stadionok) üzemeltetői jajdultak fel, akik elesnek a „stadionturizmus” bevételeitől.

„Abszurd ez az egész. Az América olyan helyszínen fogadja a Palmeirast, amely legalább annyira hazai pálya a vendégeknek, mint az Allianz Parque. A szövetség csak ezt követően tiltja be a vándorlást. És a legrosszabb, hogy még van képük azt írni, hogy ez a bajnokság tisztességes és kiegyensúlyozott lebonyolításáért van” – dühöngött Eduardo Bandeira de Mello, a Flamengo elnöke, aki ugyan elfogult, de az abszurditásra vonatkozó megjegyzése azért ül.

Neki a hasonló trükkök megtiltása már csak azért is fáj, mert a Flamengo a 35. fordulóban lesz az Atlético-MG vendége, és valószínűleg hasonló „cserére” vette volna rá a kiscsapatot – de most már nem lesz lehetősége erre. Tehát a Fla nem használhatja azt a kiskaput, amelyet a Palmeiras.

SZURKOLÓI KÍNOK

A Reuters hírügynökség körképében egy Flamengo-szurkoló, Fernando Lamego summázta a bohózatba hajló helyszínmizériát.

„Lassan elcsitul a dühünk, mert hamarosan visszatérünk a Maracanába, de nagyon kemény év volt ez. Rio de Janeiróban a szurkolók egyáltalán nem boldogok. Tévén kell néznem az állítólagos hazai meccseinket, mint a legtöbb társamnak. Szégyen. Az pedig nevetséges, hogy a Palmeiras gyakorlatilag otthon játszott idegenben, mert az América tulajdonképpen eladta nekik a pályaválasztói jogot. A liga minden hitelességét elveszítette” – nyilatkozta.

A Flamengo hétvégén hazatér, de még egy csata vár rá – kontrollt szereznie saját pályája fölött. A Maracana ugyanis nem a klub kezelésében van, hanem egy társaság üzemelteti. A stadion résztulajdonosa az Odebrecht – Brazília egyik legnagyobb vállalata, mely nyakig ül egy korrupciós botrányban –, a Flamengo pedig reméli, hogy a szorult helyzetben levő cégtől meg tudja szerezni a kontrollt a Maracana fölött. Legalább a meccsnapokon.