Real: „A legjobb, akivel játszottam?” A francia klasszis válasza meglepő

Vágólapra másolva!
2016.09.20. 09:51
Claude Makélélé 2000 és 2011 között a Real Madridban, a Chelsea-ben és a Paris Saint-Germainben halmozta a trófeákat, korának egyik, ha nem a legjobb labdaszerző középpályása volt. A Ligue 1-ben szereplő Bastia együttesét 2014-ben vezetőedzőként irányító 71-szeres francia válogatott futballistával az UEFA hivatalos weboldala készített egy rövid interjút, amelyben fiatalkora és karrierje meghatározó labdarúgóiról kérdezték.

Az interjú legérdekesebb része pont a végén olvasható, amikor megkérdezik Claude Makélélét arról, ki volt a legjobb futballista, akivel valaha együtt játszott karrierje során.

„Nem mondom Zidane nevét, mert ő a barátom és állandóan róla beszélek. Akit mondok, az Iván Helguéra, akivel a Real Madridban játszottam együtt, mindketten a középpályán szerepeltünk. A kémia remekül működött közöttünk. Együtt edzettünk, közösen ettünk. Mindig tudta, hol vagyok, vagy épp merre mozgok a pályán, és én is tudtam, ő mire készül. Nem volt szükségünk szavakra, elég volt egymásra néznünk, és tudtuk, mit akar a másik” – válaszolt Makélélé, aki spanyol bajnoki címet, Bajnokok Ligáját, spanyol és európai Szuperkupát is nyert a Real Madriddal. Claude Makélélét arról, ki volt a legjobb futballista, akivel valaha együtt játszott karrierje során.

„Nem mondom Zidane nevét, mert ő a barátom és állandóan róla beszélek. Akit mondok, az Iván Helguéra, akivel a Real Madridban játszottam együtt, mindketten a középpályán szerepeltünk. A kémia remekül működött közöttünk. Együtt edzettünk, közösen ettünk. Mindig tudta, hol vagyok, vagy épp merre mozgok a pályán, és én is tudtam, ő mire készül. Nem volt szükségünk szavakra, elég volt egymásra néznünk, és tudtuk, mit akar a másik” – válaszolt Makélélé, aki spanyol bajnoki címet, Bajnokok Ligáját, spanyol és európai Szuperkupát is nyert a Real Madriddal.

Makélélét (24) világsztárok vették körbe Madridban, ő mégis Helguérát (6) mondta (Fotó: Action Images)
Makélélét (24) világsztárok vették körbe Madridban, ő mégis Helguérát (6) mondta (Fotó: Action Images)


Iván Helguera 1999 és 2007 között 354 mérkőzésen lépett pályára Real Madrid-mezben, a hátvédként és középpályásként egyaránt szereplő spanyol kétszer nyert BL-t és háromszor bajnoki címet a madridi alakulattal.

Makélélé emellett elmondta, fiatalon a brazil Pelé volt a példaképe, gyerekként imádta nézni, mire képes a labdával. A legkeményebb, 10-es mezben játszó ellenfélnek szintén két brazilt, a 35-szörös válogatott Mazinhót és a 45-szörös válogatott Valdót nevezte meg. Utóbbi játékát a barcelonai Iniestáéhoz hasonlította.

Hogy ki lehet az új Makélélé? Nem meglepetés, honfitársát, a Chelsea futballistáját, N'Golo Kantét mondta. De hozzátette: „Időre van szüksége, tanulnia kell még a posztjáról és a futballról. Fiatal, nagyon kedvelem a játékát, de azért remélem, engem nem szárnyal túl” – hangzott az őszinte válasz.

A brazil Ronaldóról és Zinédine Zidane-ról, két korábbi madridi csapattársáról: „Nem lehet összehasonlítani őket, más-más tulajdonságok miatt lehettek vezérek, de mindketten zseniálisak voltak és a maguk módján megváltoztatták a labdarúgást.”

A képen Makélélé (bal) Zidane legendás, 2002-es BL-döntős gólját ünnepli a társakkal (Fotó: Action Images)
A képen Makélélé (bal) Zidane legendás, 2002-es BL-döntős gólját ünnepli a társakkal (Fotó: Action Images)

Néhány perces ízelítő, miben is volt a világ legjobbja Claude Makélélé:

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Diszkrét edzőváltás Ádám Martin csapatánál, a klub meg sem említette Makélélét

Minden más foci
2024.10.11. 16:22

Makélélé három meccs után távozik Ádám Martinéktól – sajtóhír

Minden más foci
2024.10.07. 16:17

Varane, Agüero, Zidane – íme, minden idők legértékesebb visszavonuló futballistái

Minden más foci
2024.09.26. 17:33

Nem ilyen pályafutásról álmodott: Enzo Zidane 29 évesen visszavonult

Spanyol labdarúgás
2024.09.24. 12:35
Ezek is érdekelhetik