MLS: „Frank Lampard-napot” ünnepeltek – csak épp tévesen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 22:32
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York Citynél csütörtökön megünnepelték a „Frank Lampard-napot”, a legendás angol játékos 300. gólját ünnepelendő. A Sky Sports azonban kiderítette: az ünneplés elhamarkodott volt.

A New York City a DC Uniteddel találkozott a „Frank Lampard-napon”, azaz csütörtök este. A mérkőzés előtt Lampardot ünnepélyes keretek között megajándékozták egy 300-as számmal ellátott mezzel, és egy impozáns gyűrűt is kapott az angol – az amerikaiak ezzel köszöntötték a Chelsea ikonját, aki számításuk szerint elérte a háromszáz gólos álomhatárt.

Csakhogy az amerikaiak matekozásába egy kis hiba csúszott.

Lampardot méltón megünnepelték, csak épp túl korán? (Forrás: Sky Sports)
Lampardot méltón megünnepelték, csak épp túl korán? (Forrás: Sky Sports)

 

A Sky Sports utánanézett a statisztikának és kiderítette, hogy hiba történt a számolásban. A korábbi Chelsea-legenda 1999-ben még a West Ham játékosaként szerepelt egy Ligakupa meccsen az Aston Villa ellen, melyen kétszer is eredményes volt. A mérkőzést azonban meg kellett ismételni, ugyanis a „kalapácsosok” jogosulatlanul szerepeltették Emmanuel Omiyinmit.

A megismételt meccsen ugyan megint eredményes volt Lampard, ám csak egyszer, és mivel a New York-iak az első mérkőzést beleszámolták, a másodikat viszont nem – holott csak a másodikat kellett volna –, így hősünk az ünneplés pillanatában 300 találat helyett valójában „csak” 299-nél járt.

A történethez hozzátartozik, hogy a 38 éves játékos a DC United elleni két góljával valóban elérte a 300-as határt, csak azt így tulajdonképpen másfél órával korábban ünnepelték meg.

A Sky megkereste a New York Cityt, ám a klubtól nem kapott választ az esettel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
21 órája

MLS: főcsoport-elődöntőbe navigálta a New Yorkot a volt Fradi-edző

Minden más foci
2025.11.08. 11:59

Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

Légiósok
2025.11.07. 21:45

Egyenlített a Columbus, főcsoport-elődöntős a Los Angeles FC

Minden más foci
2025.11.03. 07:07

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Gazdag fél órát kapott, csapata vereséggel kezdte az MLS rájátszását

Minden más foci
2025.10.28. 07:41

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10
Ezek is érdekelhetik