Ligue 1: Falcao-gól, évtizedek óta nem kezdték így a szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 19:22
null
Thomas Lemar (balra) két góllal segítette a Monacót (Fotó: AFP)
Bajnoki sikerrel fejelte meg a Tottenham elleni szerdai, londoni BL-győzelmet a Monaco: a hercegségbeliek hazai pályán 3–0-ra verték a Rennes-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 5. fordulójának szombati játéknapján, és visszavették a tabella első helyét a PSG-től.

 

Radamel Falcao fejes góljával megtörte a bretonok ellenállását az első játékrész hajrájában, ám egészen a végjátékig éles volt a meccs: a guadeloupe-i születésű középpályás, a Tottenhamnek is betaláló 20 éves Thomas Lemar a 90. és a 92. percben lőtte a hazaiak második és harmadik gólját.

A Monaco 13 gólt találatot hozott össze eddig a bajnoki szezonban – öt forduló után ennél több (14) legutóbb az 1987–1988-as idényben állt a csapat neve mellett. A Glenn Hoddle, Mark Hateley, Jean-Luc Ettori és Manuel Amoros fémjelezte akkori ASM – Arsene Wenger irányításával – később meg is nyerte a bajnokságot.

Lang Ádám ott volt a Dijon keretében, de nem lépett pályára: az augusztus végén szerződtetett, a bajnoki bemutatkozásra még váró magyar védő csapata hazai pályán 0–0-ra végzett a Metzcel.

A bajnokságot remekül kezdő Metzből Mevlüt Erdinc (8. perc), a hazaiak soraiból Frédéric Sammaritano (80.) büntetőt rontott. Az 58. perctől emberelőnyben játszó Dijon az eddigi öt fordulóban csupán egy győzelmet könyvelt el.

FRANCIA LIGUE 1
5. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Monaco–Rennes 3–0 (Falcao 42., Lemar 90., 92.)
Dijon–Metz 0–0
Nancy–Nantes 1–1 (Puyo 72., ill. Stepinski 68.)
Lorient–Lille 1–0 (Moukandjo 76. – 11-esből)
Bordeaux–Angers 0–1 (Toko Ekambi 38.)
Toulouse–Guingamp 2–1 (Braithwaite 63. – 11-esből, Durmaz 65., ill. Briand 54. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Monaco 5 4 1 13–4 +9 13
2. Paris SG 5 3 1 1 12–4 +8 10
3. Metz 5 3 1 1 8–5 +3 10
4. Nice 4 3 1 6–3 +3 10
5. Bordeaux 5 3 2 8–8 0 9
6. Toulouse 5 2 2 1 7–4 +3 8
7. Guingamp 5 2 2 1 8–6 +2 8
8. Rennes 5 2 1 2 5–5 0 7
9. Lyon 4 2 2 8–7 +1 6
10. Bastia 4 2 2 5–4 +1 6
11. Angers 5 2 3 4–5 –1 6
12. Caen 5 2 3 5–12 –7 6
13. Saint-Étienne 4 1 2 1 6–5 +1 5
14. Montpellier 4 1 2 1 4–5 –1 5
15. Marseille 4 1 1 2 5–5 0 4
16. Dijon 5 1 1 3 5–7 –2 4
17. Lille 5 1 1 3 5–9 –4 4
18. Nantes 5 1 1 3 2–6 –4 4
19. Nancy 5 1 1 3 3–8 –5 4
20. Lorient 5 1 4 3–10 –7 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik