BL: a meccs, amelyet C. Ronaldo mindenképp végig akar játszani

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 16:57
null
Zidane és C. Ronaldo a keddi edzésen (Fotó: Reuters)
Zinédine Zidane vezetőedző szerint nincs kizárva, hogy a sérüléséből felépülő Cristiano Ronaldo végigjátssza a Real Madrid szerdai BL-mérkőzését, amelyen a világklasszis labdarúgó első hivatalos munkaadója, a Sporting CP lesz az ellenfél.

„Készen áll a bevetésre, akar is játszani, ami kiindulásnak remek – mondta keddi sajtótájékoztatóján Zinédine Zidane. – A terv az, hogy végigjátssza a kilencven percet, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a mérkőzés. Tudom, számára mennyire fontos este lesz a holnapi, hiszen ifjúkori klubjáról van szó. Viszont abban is biztos vagyok, hogy a kezdő sípszó után ez már nem számít, ugyanúgy harcol majd a győzelemért, mint máskor.”

A francia trénert szembesítették a statisztikával, miszerint a Bajnokok Ligája indulása (1992–93) óta egyetlen klubnak sem sikerült megvédenie a címét, avagy a számok a Realt is „sikertelenségre ítélik”.

„Már az is boldoggá tesz bennünket, hogy itt lehetünk az újabb sorozat kezdetén – reagált Zizou. – A mezőnyben jó néhány csapat tör a végső győzelemre, kiélezett versenyfutás lesz, amelyre mi teljes mértékben fel vagyunk készülve.”

A Real játékosállománya közismerten gazdag, a meccskeretre szűkítés embert próbáló feladat – ezúttal Isco, Marco Asensio, Nacho és Mariano maradt ki –, Zidane-nak is nehézséget okoz, mindazonáltal:

„A döntést nekem kell meghoznom, a felelősséget nekem kell vállalnom. Egy edző számára nincs kellemetlenebb feladat, mint kihúzni négy-öt játékost a listáról, miközben ők is elvégeztek minden gyakorlatot az edzésen, és ugyanúgy játszani akarnak, mint a többiek. Sokat beszélünk az általában boldogtalanság forrását jelentő rotálásról, de a futballistáknak belátónak és profinak kell lenniük, hiszen a bő keret tagjaként előbb-utóbb mindenki játékára sor kerül.”

BAJNOKOK LIGÁJA – A SZERDAI PROGRAM

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT

20.45: Leverkusen–CSZKA Moszkva
20.45: Tottenham–Monaco
F-CSOPORT
20.45: Real Madrid–Sporting (Tv: M4 Sport)
20.45: Legia Warszawa–Dortmund (Tv: Sport1)
G-CSOPORT
20.45: FC Bruges–Leicester City (Tv: Film Mánia)
20.45: Porto–Köbenhavn
H-CSOPORT
20.45: Lyon–Dinamo Zagreb
20.45: Juventus–Sevilla (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
Tegnap, 7:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik