DiaEuro 2016: elbuktuk a döntőt, újabb magyar ezüst

Vágólapra másolva!
2016.07.30. 21:46
A második helyen végzett a cukorbetegek magyar futsalválogatottja a szarajevói Európa-bajnokságon, a döntőben 2–1-re kapva ki a házigazda Bosznia-Hercegovinától.

A bosnyák csapat döntőbe jutása mindenképpen bravúr, hiszen kiejtette a negyeddöntőben a címvédő Romániát, majd az elődöntőben az ukránokat. Igaz, a játékvezetők gyakran teljesen érthetetlen döntéseket is hoztak a hazaiak javára.

A legsúlyosabb hibát az elődöntőben követték el, amikor a szétlövések során nem adtak meg egy teljesen szabályos ukrán gólt. Emiatt a záró napon az ötödik helyért a románok szolidaritásból nem álltak ki a szlovének elleni meccsre, de előtte még felmutattak egy „Fair Play for Ukraine” (Fair playt Ukrajnának) feliratú lepedőt.

A magyar válogatottól óriási fegyvertény, hogy sorozatban negyedszer is eljutott a döntőig. Hevesi Tamás csapata a 2013-as arany után két ezüstöt szerzett, és nem szerette volna harmadszor is ezt tenni.

Sajnos a bosnyákok nagyon hatékonyan játszottak, megszerezték az előnyt, majd masszívan tartották azt. A második gól után szinte csak a rombolással törődtek.

Három perccel a vége előtt Hevesi Tamás lehozta a kapus Tövisháti Tamást, így a válogatott átállt az öt a négy elleni játékra. Az utolsó perc elején Jacsmanik Attila szépített, ám az egyenlítésre már nem maradt idő: Bosznia-Hercegovina lett az Európa-bajnok.

Az összefoglalót ide kattintva nézheti meg!

DIAEURO 2016, SZARAJEVÓ
DÖNTŐ
Magyarország–Bosznia és Hercegovina 1–2

Magyarország: Tövisháti – Földvári, Pinczés, Nagy R., Jacsmanik. Cserepad: Barta, Czernai, Purguly, Brondics, Kanalas
Magyar gól: Jacsmanik (40.)

Európa-bajnok: Bosznia-Hercegovina, 2. Magyarország (Tövisháti Tamás, Földvári Dániel, Pinczés Balázs, Nagy Roland, Jacsmanik Attila, Barta Barnabás, Czernai Gábor, Purguly Edgár, Brondics Péter, Kanalas László, kapitány: Hevesi Tamás), 3. Oroszország, 4, Ukrajna, 5. Szlovénia, 6. Románia

Legfrissebb hírek

Edzősors: Hevesi Tamás lett a Budakalász vezetőedzője

Minden más foci
2024.11.06. 20:16

BLSZ I: Mészöly Géza után Hevesi Tamás lett a vezetőedző

Labdarúgó NB II
2024.02.17. 08:39

Videó: Ha lett volna VAR, akkor Magyarország világbajnok – Szoboszlai Zsolt

Minden más foci
2023.11.28. 17:07

Podcast: a két Lisztes volt Hevesi Tamás vendége

Labdarúgó NB I
2023.10.18. 17:38

Megyei foci: Hevesi Tamás szakmai igazgató, Nagy Tibor vezetőedző lett

Labdarúgó NB I
2023.07.14. 09:28

Hevesi Tamásnak a zene a munkája, a futball pedig a hivatása

Egyéb egyéni
2023.07.02. 19:21

Válogatott: „Kő-papír-ollózni a pályán? Soha!” – Hevesi Tamás

Magyar válogatott
2023.03.26. 20:17

Videó: A Leverkusen nem győzött meg, a visszavágón hosszabbítás lesz – Hevesi Tamás

Minden más foci
2023.03.12. 17:29
Ezek is érdekelhetik