Vb 2018: besorolták Koszovót és Gibraltárt a selejtezőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 21:07
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) besorolta új tagországai, Koszovó és Gibraltár válogatottját a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatába.

Koszovóval kapcsolatban az a döntés született, hogy biztonsági okokból nem kerülhet egy csoportba Bosznia-Hercegovinával – az ország nem ismeri el Koszovónak Szerbiától való függetlenségét –, így az I jelű ötösbe, azaz immár hatosba került Horvátország, Ukrajna, Izland, Törökország és Finnország mellé. Az más kérdés, hogy nem rég még arról szóltak a hírek, hogy Ukrajna szintén nem ismeri el a független Koszovót, így a két ország válogatottja nem kerülhet ugyanabba a csoportba.

Gibraltár a H-csoportban Bosznia-Hercegovina, Belgium, Görögország, Ciprus és Észtország ellenfele lesz.

Az UEFA május 3-án a budapesti, a nemzetközi szövetség (FIFA) pedig május 13-án a mexikóvárosi kongresszusán vette fel tagjai közé Koszovót. Gibraltárt az UEFA már 2013 óta elismeri, míg a FIFA csak május elején vette fel tagjai közé a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletének eleget téve.

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, a Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság ősszel kezdődő selejtezőjében.

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁG EURÓPAI SELEJTEZŐCSOPORTJAI
A-csoport: Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg
B-csoport: Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra
C-csoport: Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino
D-csoport: Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia
E-csoport: Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán
F-csoport: Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta
G-csoport: Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein
H-csoport: Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus, Gibraltár
I-csoport: Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország, Koszovó
nem rég még arról szóltak a hírek, hogy Ukrajna szintén nem ismeri el a független Koszovót, így a két ország válogatottja nem kerülhet ugyanabba a csoportba.

Gibraltár a H-csoportban Bosznia-Hercegovina, Belgium, Görögország, Ciprus és Észtország ellenfele lesz.

Az UEFA május 3-án a budapesti, a nemzetközi szövetség (FIFA) pedig május 13-án a mexikóvárosi kongresszusán vette fel tagjai közé Koszovót. Gibraltárt az UEFA már 2013 óta elismeri, míg a FIFA csak május elején vette fel tagjai közé a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletének eleget téve.

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, a Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság ősszel kezdődő selejtezőjében.

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁG EURÓPAI SELEJTEZŐCSOPORTJAI
A-csoport: Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg
B-csoport: Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra
C-csoport: Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino
D-csoport: Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia
E-csoport: Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán
F-csoport: Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta
G-csoport: Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein
H-csoport: Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus, Gibraltár
I-csoport: Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország, Koszovó

Legfrissebb hírek

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 10:24

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
2025.06.17. 14:32

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
2025.06.16. 21:23

Nem indulhat a Konferencialigában az ír klub, a vezetőség a CAS-hoz fordult – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.12. 17:25

Vb-selejtezők: tizenhárom perc alatt kiütötte a cseheket Horvátország

Foci vb 2026
2025.06.09. 22:39
Ezek is érdekelhetik