PSG: papírforma, Unai Emery váltja Blanc-t a kispadon

Vágólapra másolva!
2016.06.28. 17:15
null
Emery a Valenciánál szerzett nevet magának, a Sevilla előtt a Szpartak Moszkvát irányította (Fotó: Reuters)
Megerősítést nyertek a korábbi sajtóhírek: a francia bajnok PSG labdarúgócsapata kedden bejelentette, hogy Unai Emery váltja Laurent Blanc-t a vezetőedzői poszton.

A 44 éves spanyol szakember vezetésével a Sevilla az elmúlt három idényben megnyerte az Európa-ligát, de a baszk származású tréner – aki játékosként javarészt a másodosztályban szerepelt – június 12-én lemondott. Előzőleg a Szpartak Moszkva és a Valencia kispadján ült.

Blanc a L'Equipe szerint 22 millió eurós végkielégítést kap a PSG katari tulajdonosától. Az 50 éves edző az elmúlt három idényben háromszor lett bajnok és kétszer nyert Francia Kupát a
párizsiakkal, de a Bajnokok Ligájában mindháromszor a negyeddöntőben búcsúzott.

Legfrissebb hírek

L’Équipe: Donnarumma a Liverpool ellen is kulcsszerepet vállalt, megváltozott – nemzetközi sajtóvisszhang

Bajnokok Ligája
8 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
9 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
12 órája

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
20 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
21 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
23 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:57

Sima vereséget szenvedtek Negóék, akiket továbbra is a kiesés réme fenyeget

Francia labdarúgás
2025.04.13. 16:59
Ezek is érdekelhetik