MLS: rekordkülönbségű vereség – Villa, Lampard és Pirlo csapata szenvedte el

Vágólapra másolva!
2016.05.22. 00:48
A New York City FC hazai pályán 7–0-ra kikapott városi riválisától, a New York Red Bullstól az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság alapszakaszában, ezzel az MLS történetének legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el.

A Patrick Vieira által irányított hazai csapatban David Villa végigjátszotta a mérkőzést, míg Frank Lampard a 75. percben állt be Andrea Pirlo helyére.Patrick Vieira által irányított hazai csapatban David Villa végigjátszotta a mérkőzést, míg Frank Lampard a 75. percben állt be Andrea Pirlo helyére.

MEGSZEREZTE ELSŐ GÓLJÁT A VIDEOTON KORÁBBI TÁMADÓJA
A Chicago Fire saját közönsége előtt 1–0-ra legyőzte a Houston Dynamót. A hazaiak győztes gólját a Videoton korábbi játékosa, Arturo Álvarez szerezte, aki a tizedik meccsén először volt eredményes a Chicagóban.

A vendégek már a harmadik percben megszerezték a vezetést, majd a szünetig háromgólos előnyre tettek szert. A második félidő elején a Red Bulls hat perc leforgása alatt berámolt újabb két gólt, majd a végjátékban még két csapást mért a házigazdákra.

A világklasszis futballistákkal felálló New York City FC az MLS történetének legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el. Korábban két alkalommal alakult ki hétgólos differencia két csapat között az észak-amerikai profi ligában: a Los Angeles Galaxy 1998 júniusában 8–1-re verte meg a Dallas Burn együttesét, míg a Chicago Fire 2001 júliusában 7–0-ra ütötte ki a Kansas City Wizardsot.

A New York City tizenhárom mérkőzés után 17 ponttal és 18–24-es gólkülönbséggel a második helyen áll a Keleti főcsoportban, a Red Bulls egy pont lemaradással a harmadik.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
Tegnap, 20:25

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34
Ezek is érdekelhetik