Kína: erőszak és botrány egy labdarúgó-kupamérkőzésen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.12. 17:22
A játékosok által kezdeményezett tömegverekedésbe torkollott a közép-kínai Vuhan stadionjában egy kupamérkőzés.

A Vuhan Hunghszing játékosai és szurkolói nem tudták elviselni, hogy a hosszabbítás utolsó perceiben gólt kapott a csapat, és ezzel kikapott, így a meccs lefújása után nekiestek a bajnok Csiangszu Szuning játékosainak, akik menekülőre fogták.

Az üldözéseket, az ellenfél játékosainak rugdosását és ütlegelését, a lelátókról beszaladó és vizes palackokat dobáló szurkolókról készült képsorokat a kínai központi televízió csütörtökön mutatta be híradásában. Egy interneten terjedő videón látható, ahogy szurkolók egy csoportja a Csiangszu csapatának videósát rugdossa.

A felvételek szerint Vu Hszit, a nemzeti válogatott labdarúgóját is alaposan megrugdosták. A Csiangszu középpályása, Hszie Peng-fej sebeiről sérüléseiről fényképeket tett közzé az interneten. A sajtónak azt nyilatkozta, semmilyen körülmények között nem üthettek vissza, mert megbüntették volna őket.

A vuhani amatőr csapat tagjai azonban nem sokat kockáztattak – jegyezte meg. A kieséses rendszerben szervezett országos kupamérkőzéseknek Kínában amatőr együttesek is résztvevői.

A vuhani csapat menedzsere nyilvánosan kért elnézést a történtekért, és azt ígérte, a klub meg fog válni a fejüket vesztő játékosoktól. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a konfliktust részben a győztesek „provokatív viselkedése” idézte elő. Az ügyben a rendőrség és a kupaszervezők is vizsgálatot rendeltek el.

A kínai központi pártlap a Kö Vej fejesgólja után keletkezett káoszt „undorítónak és ijesztőnek” írta le, az állami hírügynökség pedig ugyan „elismerte”, hogy a futballmérkőzés olyan, mint a háború, ennek ellenére – fejtette ki – az erőszak a pályán és azon kívül sem megengedhető. Volt olyan lap, amely a kínai futball szégyenének nevezte a történteket.

A múlt hónapban nyilvánosságra hozott tervek szerint a kelet-ázsiai országban a következő évtizedekben óriási összegeket kívánnak a futball népszerűsítésére, a sportág felvirágoztatására fordítani. A kormány célja, hogy a kínai labdarúgást az évszázad közepéig a nemzetközi élmezőnybe vezényelje.

Ennek érdekében nemcsak a kapcsolódó létesítmények számát növelik radikálisan, de például ösztönzik a külföldi játékosok szerződtetését is. A Csiangszu Szuning például az idén 57 millió dollárért szerezte meg a brazil Alex Teixeirát, és 37 millió dollárt fizetett a Chelsea volt sztárjáért, Ramiresért. A vuhani meccsen egyikük sem játszott.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
Tegnap, 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik