Edzősors: Beckham miatt is írt történelmet a 27 éves hölgy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.06. 16:44
Egy fordulóval a hongkongi bajnokság zárása előtt bebiztosította bajnoki címét az Eastern Sports Club, amely 21 éves várakozás után lett újra az ázsiai miniállam bajnoka. Mindez azért érdekes, mert a világ futballjában ez az első klub, amely női edzővel az élén nyert meg férficsapatok számára kiírt első osztályú nemzeti bajnokságot.

Chan Yuen-ting ráadásul amellett, hogy nőként irányítja a hongkongiklubot, csak 27 éves, azaz a keretet alkotó játékosok nagy részénél fiatalabb.

„Ez hihetetlen, nem elég, hogy történelmet írtunk, mindezt Hongkongban tettük, ahol senki sem gondolná, hogy női edzőként érvényesülhet valaki – mondta a vezetőedző. – Tizenhárom évesen kezdtem el a focival foglalkozni, másfél évtizede Kínában erről hallani sem akartak, a lányoknak táncolniuk meg rajzolniuk kellett. De David Beckham olyan hatással volt rám, hogy nem engedtem el az álmom. Ha inspirációt akarok, még ma is előveszem egy-egy meccsének a felvételét, mert árad belőle a pozitív energia.”

Chan Yuen-ting elmondta, a következő célja, hogy ha csak segédedzőként is, de külföldi csapathoz csatlakozhasson, hogy még jobban beletanuljon a szakmába.

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
14 órája

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik