Topligák: 3. a Leicester, 96. a Barca, utolsó a Bayern és a PSG

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 17:19
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb vizsgálata az európai topligák csapatainak hosszú indításaival foglalkozott.

Az öt európai topligában a Darmstadt passzainak legnagyobb százaléka volt hosszú indítás, ez az egyetlen együttes, amelynek kevesebb, mint minden 10. átadási kísérlete távoli volt (10.7 százalék).

A második helyen is egy német gárda áll, az Ingolstadt 7.8 százalékkal, a képzeletbeli dobogóra az angol liga meglepetéscsapata, az aranyért küzdő Leicester City férne még fel, 6.9 százalékkal.

Dárdai Pál együttese, a Hertha is előszeretettel próbálkozik hosszú passzokkal, 5.5 százalékos arányával a 18. helyen áll a berlini klub.

Az ellentétes végletet kevéssé meglepő módon a PSG mellett Pep Guardiola jelenlegi csapata, a Bayern München, és korábbi együttese, a szintén inkább rövidpasszos stílust favorizáló Barcelona képviseli, ez a három csapat található 1.5 százalék alatt.Darmstadt passzainak legnagyobb százaléka volt hosszú indítás, ez az egyetlen együttes, amelynek kevesebb, mint minden 10. átadási kísérlete távoli volt (10.7 százalék).

A második helyen is egy német gárda áll, az Ingolstadt 7.8 százalékkal, a képzeletbeli dobogóra az angol liga meglepetéscsapata, az aranyért küzdő Leicester City férne még fel, 6.9 százalékkal.

Dárdai Pál együttese, a Hertha is előszeretettel próbálkozik hosszú passzokkal, 5.5 százalékos arányával a 18. helyen áll a berlini klub.

Az ellentétes végletet kevéssé meglepő módon a PSG mellett Pep Guardiola jelenlegi csapata, a Bayern München, és korábbi együttese, a szintén inkább rövidpasszos stílust favorizáló Barcelona képviseli, ez a három csapat található 1.5 százalék alatt.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik