Argentína: Messit a barátja „buktatta le” a színházban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.28. 18:56
null
Lionel Messi és Nico Vázquez a nézők között (Fotó: Primicias Ya)
Lionel Messi nyugodt körülmények között szeretett volna élvezni egy színházi előadást hazájában, ami sikerült is neki, ám végül mégis a színpadon kötött ki.


Az argentin válogatott csütörtökön Chilében játszott világbajnoki selejtezőt, kedden pedig Bolíviát fogadja Córdobában. Lionel Messi a két mérkőzés között a kultúrára is szakított időt hazájában, a Buenos Aires-i Apolo Színházban családtagjai körében megtekintette az El otro lado de la cama (Az ágy másik oldala) című musicalt, amelyben jó barátja, Nicolás Vázquez az egyik főszereplő.

A Barcelona futballistája szerette volna nyugodt körülmények között élvezni az előadást, ezért csak az utolsó utáni pillanatban foglalta el a helyét a hetedik sorban, már sötétben, a lámpák lekapcsolása után.

Az előadás le is ment rendben, a végén azonban Nico Vázquez rámutatott a nézőtéren lévő Messire, akit aztán a színpadra hívott. A megilletődött klasszist úgy éltette az egész közönség (és a színészek), ahogy mérkőzéseken szokták.



Messi ezt követően még bement a kulisszák mögé, ahol elbeszélgetett a színészekkel. Vázquezzel az Egyesült Államokban ismerkedett meg, ahol a válogatottal felkészülési mérkőzést játszott, a művész pedig szintén ott tartózkodott. Azóta szoros barátság alakult ki közöttük, sosem felejtik el például egymást felköszönteni a születésnapjukon, és Vázquez mindig meglátogatja Messit, ha Spanyolországban jár.



Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
22 órája

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Messi elárulta, mi a célja a jövő évi vb-n

Foci vb 2026
2025.10.28. 10:07

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43
Ezek is érdekelhetik