Válogatott: két Puskás-ereklye a FIFA-múzeumban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 14:38
Puskás Ferenchez köthető két emléktárgy is megtekinthető lesz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szombaton nyíló zürichi múzeumában.

Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, hogy az 1954-es és az 1962-es világbajnokságot bemutató tárlathoz járultak hozzá egy-egy tárggyal.

A svájci vb-ről az a nyugatnémet csapatkapitányi zászló lesz látható, amelyet Fritz Walter adott át a kezdőkörben az Aranycsapat legendás játékosának, még a csoportmeccsek során. A chilei tornáról pedig az akkor már a spanyol válogatottat erősítő Puskás akkreditációs kártyája került a múzeum vb-ket bemutató részlegébe.

„A megállapodási szerződés értelmében a Puskás Intézet öt évre adta kölcsön a két ereklyét a FIFA-múzeumnak” – mondta az intézmény szerdai médiabejárásán résztvevő Szöllősi, aki elárulta, az eseményen Cafú, a brazilok világbajnok futballistája tette kijelölt helyére az eredeti vb-trófeát.

A Puskás Intézet más múzeumokkal is együttműködésben áll, így például a madridi Santiago Bernabéu Stadionban látható Puskás egyik futballcipője és a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumot Puskás-tárlat gazdagítja.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

„Nagyon örülnék, ha láthatná, hogy az egyik tanítványa egy európai kupadöntőben meccsel” – Ange Postecoglou Puskás Ferencről

Európa-liga
2025.05.21. 13:30

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

NS-filmbemutató: az ausztrál Puskás

Magyar válogatott
2025.04.28. 23:26
Ezek is érdekelhetik