PSG: Laurent Blanc két évvel hosszabbított

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 09:18
Két évvel meghosszabbították Laurent Blanc vezetőedzői szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál.

Az új megállapodás értelmében 2018. június 30-ig szól a tréner és a klub együttműködése.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Blanc – aki korábban irányította a francia válogatottat is – 2013-ban érkezett a párizsi együtteshez, amelynél először 2014-ben hosszabbították meg a szerződését, idén nyárig. A folytatáshoz minden bizonnyal hozzájárult, hogy már eddig nyolc trófeát nyert csapatával.

A PSG 24 pontos előnnyel vezeti a francia bajnoki tabellát a Monaco előtt, szerdán bejutott a hazai kupa negyeddöntőjébe, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolcaddöntőre készül.

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
7 órája

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Mintha pápát választottak volna – megnevezte új edzőjét a Lens

Francia labdarúgás
2025.06.03. 08:07

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00
Ezek is érdekelhetik