Futsal Eb: három gól 84 mp alatt, ezt a sikert sosem felejtik el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 20:22
A belgrádi futsal Európa-bajnokság C-csoportjában az újonc Kazahsztán 4–2-re megverte Horvátországot, ezzel első győzelmét aratta az Eb-k történetében – nem mellesleg bejutott a negyeddöntőbe. A D jelű hármasban Azerbajdzsán az utolsó percben szerzett találattal 6–5-re legyőzte Csehországot az Eb eddigi legtöbb gólt hozó meccsén.

C-CSOPORT C-CSOPORT

Az első félidő első felében 84 másodperc leforgása alatt három gól született. A kazahok bő öt perc elteltével vezetést szereztek, de a horvátok szinte azonnal egyenlítettek. Sokáig azonban nem örülhettek, hiszen 15 másodperccel később már ismét az Eb-újonc kazah válogatottnál volt az előny.

A kazahok ezek után 4–1-re elhúztak, erre reagálva a horvátok átálltak öt a négy elleni játékra – nem sok sikerrel.

Déli szomszédunk a hajrához közeledve szépített, de Kazahsztán első Európa-bajnoki sikerét nem tudta megakadályozni. Nem mellesleg a kazahok ezzel a győzelemmel bejutottak a legjobb nyolc közé, hiszen az orosz és a horvát válogatott közül csak az egyik előzheti meg.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
C-CSOPORT
Kazahsztán–Horvátország 4–2
(3–1)
G:
Douglas Jr. (6.), Szulejmenov (7.), Zsamankulov (17., 27.), ill. Matosevic (7.), Suton (33.)
A csoport állása:
1. Kazahsztán 3 pont (2 mérkőzés), 2. Oroszország 3 (1), 3. Horvátország 0 (1)

D-CSOPORT

A sorozatban negyedik Eb-jén részt vevő Azerbajdzsán és a kétszeres bronzérmes Csehország az Európa-bajnokság eddigi legtöbb gólt hozó mérkőzését játszotta.

Az azeriek az első félidőben 2–0-ra és 3–1-re is vezettek, de a csehek a szünet után egyenlítettek (3–3). A folytatásban mindannyiszor az azeri együttes került előnybe, a csehek azonban csak kétszer tudtak válaszolni, harmadszorra már nem. A győztes gól 39:20-nál született, amikor Rafael vette be Tomás Neumann csapatának kapuját.

Az azeriek 6–5-ös sikerét hozó mérkőzés után még egyik válogatott sorsa sem dőlt el, a két továbbjutó kilétére a cseh–olasz meccsen derül fény.

D-CSOPORT
Azerbajdzsán–Csehország 6–5 (4–3)
G:
Farzalijev (6.), Boriszov (7.), De Araujo (12.), Eduardo (20.), Augusto (27.), Rafael (40.), ill. Záruba (10.), Holy (12.), Resetár (16.), Novotny (24.), M. Kovács (31.)
A csoport állása:
1. Olaszország 3 (1), 2. Azerbajdzsán 3 (2), 3. Csehország 0 (1)

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Majoross Gergely: Volt azért néhány millió dollár különbség a keretek értéke között...

Jégkorong
2025.05.16. 06:59

Az amerikaiak csak ráadásban győzték le a norvégokat, a dánok nyertek a kazahok ellen a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 22:46

Hári János 15 másodperc alatt gólt ütött a kazahok ellen – videó

Jégkorong
2025.05.13. 20:37

Kilenc év után ismét hárompontos magyar győzelem az elitben!

Jégkorong
2025.05.13. 20:09

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05
Ezek is érdekelhetik