Franciaország: villant a piros, kiállították a labdaszedőket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 11:31
Felmutatta a piros lapot a játékvezető a labdaszedő fiúknak, miután úgy ítélte meg, hogy túl lassan végezték feladatukat a francia másodosztályú Ajaccio–Nimes (2–0) labdarúgó-mérkőzésen.

A beszámolók szerint a feszültség tapintható volt a két csapat között a találkozón, ugyanis a Nimes jelenleg a tabella 19. helyén küzd a kiesés ellen, míg az Ajaccio egyértelműen el akart szakadni az alsóháztól, megerősítve a helyét a középmezőnyben.

A hazaiak első találatánál a negyedik játékvezetőnek lett gyanús, hogy amikor a labda a játéktéren kívülre kerül, túl lassan hozzák vissza a labdaszedők. A kispadoknál ténykedő spori szóban figyelmeztette a fiúkat, azonban a mérkőzés bírója nem kegyelmezett. A nézők legnagyobb multaságára – mivel sárga vagy piros lap csak játékosnak, cserejátékosnak vagy lecserélt játékosnak mutatható fel – villantotta a piros kártyát és irányt mutatva azonnal elküldte a tizenkét éves gyerekeket a pályáról.

Kiállították az Ajaccio labdaszedőit (Fotó: Gazetta.it)
Kiállították az Ajaccio labdaszedőit (Fotó: Gazetta.it)

„Elképesztő volt látni a gyerekek szomorú arcát, amikor megmondták nekik, hogy hagyják el a pályát” – mondta az egyik szurkoló.

A fegyelem nem volt hatással az eredmény további alakulására, mivel ha nem is a labdaszedők hatására, de az Ajaccio még egyet berámolt a Nimes kapujába, amivel 2–0-ra megnyerte a találkozót.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
20 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
2025.08.18. 19:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik