Edzősors: szövettanra vár a kórházból kiengedett Verebes

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 14:34
Múlt héten még a kórházból nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Verebes József, alapos kivizsgálást követően hétfőn már otthonába bocsátották a mesteredzőt. A Győri ETO korábbi szakmai igazgatója decemberben rengeteget fogyott, ám az orvosok nem tudták, mi a baja. A legújabb hírek szerint a tréner még a szövettani eredményre vár, azonban kezelőorvosa szerint valószínűsíthető, hogy nincs rosszindulatú daganata.

Hétfőn engedték haza a Mágust, aki felesége szerint nincsen jól. „Egyelőre sajnos nem sikerült híznia, de most már elkezdődik a kezelése, az orvosok megmondják, mire lesz szükség a gyógyuláshoz” – mondta a Blikknek Verebes neje.

„Klinikai és egyéb vizsgálatok alapján nagy valószínűséggel nincs szó rossz­indulatú daganatról, de ezt egyértelműen csak a szövettani vizsgálat eredménye tudja alátámasztani. Negatív szövettani eredmény esetén a javulás fázisába kerülhet, bízunk benne, megfelelő kezeléssel, az orvosi előírások pontos betartásával hamarosan sikerül Verebes Józsefnek meggyógyulnia” – nyilatkozott dr. Szilágyi György.

Verebes Józsefet hazaengedték a kórházból (Fotó: Blikk)
Verebes Józsefet hazaengedték a kórházból (Fotó: Blikk)
Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20
Ezek is érdekelhetik