Chile: távozik a Copa América-győztes szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2016.01.19. 22:57
Közös megegyezéssel szerződést bontott a Chilei Labdarúgó-szövetség (ANFP) és a Copa América címvédő válogatott szövetségi kapitánya, Jorge Sampaoli.

Az edző távozását bejelentő keddi közleményben a szövetség elárulta, hogy minden vitás anyagi kérdést rendeztek az argentin szakvezetővel, akinek a szerződése 2018-ig szólt, de ő maga kezdeményezte a felbontását, mert anyagi jellegű vitái voltak az ANFP vezetőivel.

Sampaoli vezetésével a chilei válogatott története legnagyobb sikerét érte el, amikor – a döntőben Argentínát tizenegyesekkel legyőzve – tavaly megnyerte a dél-amerikai kontinenstornát. Ennek is köszönhető, hogy a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS összesítésében Sampaoli lett a legjobb szövetségi kapitány, a FIFA-Aranylabda szavazáson pedig a legjobb három közé került a trénerek kategóriájában.

A szövetség elnöke, Arturo Salah hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladatuk megtalálni az új kapitányt, aki kivezeti a csapatot a 2018-as oroszországi világbajnokságra. A chileiek négy forduló után a dél-amerikai selejtezőcsoport ötödik helyén állnak.

Helyi sajtóértesülések szerint a chilei és az argentin válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Marcelo Bielsa, valamint egykori segítője, a spanyol Celta Vigo jelenlegi vezetőedzője, Eduardo Berizzo a legesélyesebb a posztra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik