Törökország: Eto'o edzőnek is beugrott az Antalyaspornál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 20:01
Samuel Eto'ó-t, a Barcelona korábbi futballistáját a török Antalyaspor megbízott edzőjévé nevezték ki. Eto'o egyelőre játékos-edzőként bizonyíthat a vezetőségnek.
A harmincnégy éves Eto'o három mérkőzést kapott játékos-edzőként arra, hogy jó benyomást tegyen az Antalyaspor menedzsmentjére. A kameruni csatár Yusuf Simsek helyét veszi át, akivel a klub közös megegyezéssel szerződést bontott december elején.


Eto'ó-t első edzői megbízása során Mehmet Ugurlu, az Antalyaspor technikai igazgatója segíti majd. A klub a kameruni jövőjéről csak a téli szünet után dönt.
Eto'ó-t első edzői megbízása során Mehmet Ugurlu, az Antalyaspor technikai igazgatója segíti majd. A klub a kameruni jövőjéről csak a téli szünet után dönt.

„Meglepett, hogy Eto'o ilyen gyorsan vezetőedző lett – mondta Eto'o korábbi válogatottbeli csapattársa, Patrick Mboma. – Már mondta nekem néhány éve, hogy játékoskarrierje után ilyen ambíciói vannak, de úgy tudom, nincs edzői tapasztalata. Remélem jó vezetőedző lesz, de őszintén: fogalmam sincs, hogy mire képes szakvezetőként. Megvan a feladathoz kellő jelleme és tudása, de nem hiszem, hogy lenne elég türelme. Ha a képes lesz folyamatosan fejlődni, akkor sikeres lehet.”

Az Antalyaspor a 9. helyen áll a 18 csapatos török élvonalban.

Legfrissebb hírek

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34
Ezek is érdekelhetik