Ligue 1: lemondott a Montpellier vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.23. 21:00
Lemondott szerdán Rolland Courbis, a francia bajnokságban szereplő Montpellier labdarúgócsapatának vezetőedzője.


A tréner a közelmúltban idegi kimerültségre, fáradtságra panaszkodott, ezen kívül azért döntött a távozás mellett, mert az elmúlt hetekben megromlott a viszonya Louis Nicollin klubelnökkel.
A tréner a közelmúltban idegi kimerültségre, fáradtságra panaszkodott, ezen kívül azért döntött a távozás mellett, mert az elmúlt hetekben megromlott a viszonya Louis Nicollin klubelnökkel.

Nicollin a hét elején az egyik helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta: nagyon dühíti, hogy Courbis kritizálta a Montpellier egészségügyi stábját. A vezetőedző utódját várhatóan vasárnap nevezik ki.

A csapat a húsztagú francia élvonalban 19 fordulót követően a 15. helyen áll.

A 62 éves Courbis 2007 és 2009 között volt először a Montpellier vezetőedzője - 2009-ben visszajuttatta a csapatot az első osztályba –, majd 2013-ban tért vissza a klubhoz. Korábban a többi között a Bordeaux és az Olympique Marseille csapatánál is tevékenykedett, de megfordult az Egyesült Arab Emirátusokban, Oroszországban, Nigerben, Svájcban és Algériában is.

 

Legfrissebb hírek

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Egy amerikai üzletasszonyra vár a Lyon élvonalbeli tagságának megmentése

Francia labdarúgás
2025.06.30. 10:16

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Adóssága miatt kizárták az Olympique Lyont a francia élvonalból

Francia labdarúgás
2025.06.24. 21:19
Ezek is érdekelhetik