Ligue 1: kemény ítélet vár a csecsemőt bántalmazó focistára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 12:12
null
<strong>Jean-Pierre Nsamé </strong>(Fotó: france3-regions.francetvinfo.fr)
Szerdán vádat emeltek Jean-Pierre Nsamé, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő SCO Angers 22 éves labdarúgója ellen. A vád szerint súlyosan bántalmazta öt hónapos gyermekét, amikor kettesben voltak otthonukban – számolt be róla a Le Parisien.

 

A futballistát hétfőn tartóztatták le, majd őrizetbe is vették. Beszámolók szerint a kisgyermek vasárnap kórházba került, ahol az előzetes gyanút alátámasztva megállapították, hogy „megrázott baba szindrómája” van. Ez a leggyakrabban előforduló csecsemőbántalmazási forma.

Egyes források szerint a kisbaba majdnem megvakult a bántalmazás következtében.

Hétfőn a gyermek anyja és apja is őrizetbe került. Az anyát nem sokkal később szabadon engedték, miután kiderült, hogy a bántalmazás napján, vasárnap egy másik városban tartózkodott.

Beszámolók szerint ez volt az első alkalom, hogy a futballista kettesben volt otthon gyermekével. A vád nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozása 15 évnél fiatalabb gyermeknek. A csütörtökön még az intenzív osztályon ápolt baba állapotától függően a vád még módosulhat.

Jean-Pierre Nsamét szerdán kiengedték az őrizetből, de nem találkozhat feleségével és gyermekével, valamint a lehetséges szemtanúkkal, illetve a várost sem hagyhatja el. Egyes francia lapok szerint akár 15 év börtönt is kaphat.

A francia bajnokságban jelenleg a negyedik helyen álló újonc kameruni labdarúgója a 2015–2016-os szezonban csupán 22 játékpercet kapott, 2008 óta áll az egyesület szolgálatában.

Legfrissebb hírek

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
3 órája

Embolo döntött, a Rennes párizsi győzelmével kezdődött meg a francia forduló

Francia labdarúgás
2025.11.07. 22:49

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45

Nego végig játszott, ikszelt a Le Havre a Toulouse-zal

Francia labdarúgás
2025.11.02. 22:42

Ligue 1: a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

Francia labdarúgás
2025.11.01. 23:05

A PSG nem csupán két pontot vesztett el az újonc Lorient ellen

Francia labdarúgás
2025.10.29. 23:06

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
2025.10.26. 23:10

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
2025.10.25. 22:57
Ezek is érdekelhetik