Vb-selejtezők: érvényben marad Neymar eltiltása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 14:08
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) fellebbezését, így Neymarnak, a Barcelona sztárjának ki kell hagynia a jövő héten kezdődő világbajnoki selejtezősorozat első két mérkőzését.

A támadót nyáron a Copa Americán a Kolumbia elleni, 1–0-ra elveszített csoportmérkőzést követően állította ki a játékvezető, mert a végső sípszó után a labdával nagy erővel megrúgta ellenfelét, majd egy fejelő mozdulattal megfenyegette. Neymar ezt követően az öltözőfolyosón inzultálta a játékvezetőt, ezért kapott négymeccses büntetést, valamint tízezer dolláros pénzbírságot.

A brazil szövetség (CBF) azért fordult a CAS-hoz, mert azt akarta elérni, hogy Neymar büntetése kizárólag Copa América-mérkőzéseken legyen érvényben. A játékos a tornán a Venezuela elleni csoportmeccset, majd a Paraguay elleni negyeddöntőt is kihagyta.

A mostani döntés azt jelenti, hogy a csatár nem lehet ott október 8-án a Chile, majd öt nappal később a Venezuela elleni selejtezőn sem.

Legfrissebb hírek

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
2025.07.19. 15:28

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Brazília: Ancelotti központi szerepet szán Neymarnak a vb-n

Foci vb 2026
2025.06.27. 11:49

Brazília: Neymar marad a Santosnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.24. 22:21

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
2025.06.19. 23:02

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49
Ezek is érdekelhetik