Topligák: francia invázió a Premier League-ben – listák!

Vágólapra másolva!
2015.10.19. 18:51
null
Egy idei francia szerzemény: Anthony Martial, a Manchester United támadója (Fotó: Reuters)
Az öt európai topliga légiósai közül létszámban eddig a franciák viszik a prímet ebben a szezonban – derül ki a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) legfrissebb kimutatásából.

 

Az idényben eddig 105 francia labdarúgó lépett pályára az öt nagy bajnokság klubjaiban bajnoki mérkőzésen, ezzel listavezetők, de szorosan ott állnak mögöttük a brazilok (104), miközben a harmadik helyezett argentinok (79) már jelentős lemaradásban vannak.

A legtöbb francia az angol Premier League-ben jutott játéklehetőséghez (40) – a második helyezett spanyoloknak „csak” 28 labdarúgójuk lépett pályára –, de a franciák a listavezetők a spanyol La Ligában (27) is, míg az olasz bajnokság légiósrangsorában másodikok (28), a németben negyedikek (11).

(Kingsley Coman a Juventusban és a Bayern Münchenben is játszott, ezért nem stimmel a szimpla összeadás végeredménye.)

A brazil vendégjátékosok is két topbajnokságban vezetik a pályára lépési listát: az olaszban (33) és a franciában (22).

Érdekesség, hogy a német Bundesligában svájci légiósból lépett pályára a legtöbb ebben a szezonban (19) – utánuk a brazilok (15) és az osztrákok (12) következnek.

Ami a világméretű összevetést illeti, a CIES által vizsgált jelentősebb bajnokságokban brazil légiósból volt a legtöbb (1784), utánuk az argentinok (929), a franciák (758), a szerbek (607) és a nigériaiak (596) következnek a sorban.

AZ ÖT NAGY BAJNOKSÁG LÉGIÓSAI
A szezonban eddig pályára lépő vendégmunkások élcsoportja

105 francia
104 brazil
79 argentin
55 spanyol
40 holland
37 svájci
35 szerb
32 belga
31 portugál
22 horvát
német

A RANGSOROKAT IDE KATTINTVA BÖNGÉSZHETI!

Legfrissebb hírek

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
8 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
9 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
10 órája

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
11 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
16 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
16 órája

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
18 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
18 órája
Ezek is érdekelhetik