Steaua: manipulálhatták a Dzsudzsákék elleni meccset – nyomoznak a szingapúriak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 12:38
Magyarázkodni kényszerült a román élvonalban 26-szoros bajnok, a legutóbbi három aranyérmet begyűjtő Steaua Bucuresti, miután a szingapúri hatóságok egy feltételezett fogadási csalás ügyében eljárást indítottak a csapat két 2013-as felkészülési meccse miatt.

A kronika.ro arról számolt be, hogy a Steaua még Laurentiu Reghecampf edzősége idején, a törökországi edzőtáborában 3–3-as döntetlent játszott az osztrák Sturm Grazcal, illetve 2–1-re kikapott az akkoriban Dan Petrescu által irányított moszkvai Dinamótól. (Mint arról beszámoltunk, utóbbi mérkőzésen az oroszok magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs kezdőként lépett pályára.)

Az ázsiai ügyészek szerint az általuk vádolt Rajendar Prasad Rai és Francis Donahue Marcel 42 ezer eurót fizetett három macedóniai személynek, hogy azok az említett barátságos meccsek eredményét előre eltervezett módon befolyásolják. A két találkozónak ugyanaz volt a játékvezetője – kilétét még nem sikerült kideríteni –, az ázsiai országból viszont feltűnően sokan fogadtak az esett gólok számára.

A Steaua hivatalos közleményében határozottan cáfolta, hogy köze lenne egy esetleges csaláshoz, és sajnálatosnak tartja, hogy a neve belekeveredett egy ilyen vádiratba.

„A klubunknak nagy múltja és tisztességes renoméja van mind a hazai, mind a nemzetközi sportéletben, ezért pusztán a csalás gondolata is sértő a romániai labdarúgás eme nagy múltú együttesére nézve. Reméljük, hogy a hivatalos nyomozás tisztázza a helyzetet, amelyben klubunk járulékos áldozattá vált” – fogalmazott a bukaresti egyesület.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Úszás: Kós Hubert új számokat is kipróbál a felkészülés során

Úszás
2025.05.13. 11:37

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13
Ezek is érdekelhetik