NS: MLSZ – német invázió; Mátyus és az első osztályú NB III – szerda

Vágólapra másolva!
2015.10.20. 23:38
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Égszakadás-földindulás – a Magyar Labdarúgó-szövetség három héttel a pótselejtező előtt érezte szükségét a teljes sorcserének Bernd Storck mögött. Az elküldött Szabics Imre mellett Juhász Roland és Király Gábor, valamint az egyre vidámabb norvégok mondják el véleményüket egyebek mellett Andreas Möller érkezéséről, de Pietsch Tibor és Thury Gábor is vitriolba mártotta a klaviatúráját.

Mátyus János ragyogóan érzi magát az NB III-ban is, naná, hiszen Nyíregyházán első osztályúak a feltételek, és az állatkertben, valamint a sörért sem kell fizetnie. A Szpari edzője ennél persze sokkal komolyabb dolgokat is elmondott Sinkovics Gábornak.

Remili Mohamed továbbra is mindent megtesz a Vasasért, és nem hiszi, hogy az ő kihagyott tizenegyese az oka Szanyó Károly kirúgásának.

Minden, amit a Bajnokok Ligája keddjéről és szerdájáról tudni érdemes, no meg a hazafi Gareth Bale-ről, akit sokkal jobban érdekel a walesi válogatott, mint a Real Madrid.

Magyar Zoltán kétszer nyert lólengésben olimpiát, és tornaelnökként rettenetesen izgul azért, hogy Berki Krisztiánnak ugyanez sikerüljön… Kovács Erika interjúja.

Gálfi Dalma már 300-on belül jár a női teniszezők világranglistáján, junior US Open-bajnoknőnk Klein Ronnak elmesélte, hogy jól érzi magát a bőrében, csak az időeltolódást dolgozza fel nehezen.

Legfrissebb hírek

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2025.09.29. 23:25

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 13:10

Robbie Keane: A szurkolótáborunk volt a tizenegyedik játékosunk!; Szoboszlai Dominik ezúttal a támadók között játszhat

E-újság
2025.09.26. 23:33

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46
Ezek is érdekelhetik