FIFA: Platini állítja, 9 évvel később kapta meg a fizetését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 11:06
Feddhetetlenségéhez állítása szerint nem férhet kétség, így Michel Platini továbbra is eltökélt abban, hogy versenybe száll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért.

Az európai szövetség (UEFA) elnöke azért hangoztatta ezt a francia hírügynökségnek nyilatkozva, mert a hatóságok tanúként kihallgatták őt azzal összefüggésben, hogy kétmillió svájci frankot kapott Josep Blatter FIFA-elnöktől 2011 februárjában, egy keddi német sajtóértesülés pedig már arról szólt, hogy vele kapcsolatban is nyomoz a svájci államügyészség. a hatóságok tanúként kihallgatták őt azzal összefüggésben, hogy kétmillió svájci frankot kapott Josep Blatter FIFA-elnöktől 2011 februárjában, egy keddi német sajtóértesülés pedig már arról szólt, hogy vele kapcsolatban is nyomoz a svájci államügyészség.

A Die Welt kedden saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a francia sportdiplomata jóval több pénzt kapott a kétmillió franknál. A lap hozzátette, hogy ha a gyanú beigazolódik, az UEFA első embere aligha pályázik a FIFA februárban megüresedő elnöki tisztségére.

Platini utóbb hangoztatta, hogy a korábban, 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt.

„A FIFA alkalmazásában álltam, Joseph Blatter tanácsadója voltam minden olyan kérdésben, ami magához a labdarúgáshoz kötődik – fogalmazott Platini, példaként említve a nemzetközi versenynaptár átalakítását. – Teljes munkaidős tevékenység volt” – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy már az alkalmazása kezdetekor tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget a FIFA akkor nem tudja kifizetni, mivel ezt Blatter közölte is vele.

„Soha nem kételkedtem abban, hogy a nekem járó pénzt alkalomadtán kifizetik, ezért nem is sürgettem, hogy megkapjam, egy kicsit félre is tettem ezt, végül 2011-ben kértem a FIFA-tól a járandóságomat” – mondta.

Blattert pénteken korrupció gyanújával kihallgatta a svájci rendőrség hűtlen kezelés miatt, továbbá házkutatást tartottak az irodájában és számos iratot lefoglaltak. Aznap hallgatták ki Platinit is a kifizetett kétmillió frank kapcsán, ennek következtében pedig az angol fogadóirodáknál már nem ő a legnagyobb esélyese a FIFA elnökválasztásának.

Platini egyébként hétfőn bejelentette, hogy mindenben a FIFA etikai bizottságának rendelkezésére áll, mivel semmi törvénybe ütközőt nem tett.

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott a posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik