Az olasz klubok többet, a spanyolok kevesebbet költöttek

Vágólapra másolva!
2015.09.10. 10:56
null
Kevin De Bruyne-ért 74 millió eurót fizetett a Man. City a Wolfsburgnak, de a bérére is egy vagyont költ (Fotó: AFP)
Az utóbbi két évben a világ labdarúgóklubjai a nemzetközi transzferek során többet áldoztak új játékosaik bérére, mint amennyit átutaltak a másik csapat számlájára – derül ki a FIFA kimutatásából.

 

A FIFA TMS – a hivatalos nemzetközi átigazolási rendszer – adatai szerint 2013 nyara óta az átigazolási pénzek 57 százalékát a klubot váltó játékosok bére emésztette fel. Az aktuális átigazolási díjak „csak” 41 százalékot tettek ki, míg a fennmaradó két százalék a játékosügynökök zsebébe vándorolt. Fontos megjegyezni, hogy itt csak azon transzfereket vették számításba, amelyek során egy labdarúgó másik ország csapatába igazolt, az országon belülieket nem.

A földrészek közül természetesen Európa klubjai költötték a legtöbbet új játékosokra, a teljes összeg négyötödét. A világ klubjai a legutóbbi két évben a nemzetközi átigazolások kapcsán 14.8 milliárd eurót költöttek a játékosok fizetésére, 10.7 milliárd eurót az átigazolási díjakra és 623 millió eurót az ügynökökre.

A FIFA TMS szerint 2015 nyarán magasan az angol klubok áldozták a legtöbb pénzt új igazolásokra, összesen 890 millió eurót, ami több mint a duplája bármely más ország klubjainak összkiadásának – derül ki a BBC cikkéből.

A francia csapatok 240 millió eurót költöttek, ami 65 százalékos növekedést jelent 2014 nyarához viszonyítva, a spanyolok viszont 23 százalékkal kevesebbet, bár még ez is 440 millió eurót tesz ki.

Európa öt topbajnokságának (a spanyol, az angol, a német, az olasz és a francia) egyesületei idén nyáron összesen 1340 játékost szerződtettek külföldről, 4 százalékkal többet, mint tavaly nyáron. Erre 2.1 milliárd eurójuk ment rá, 2 százalékkal több, mint 2014-ben, amit elsősorban a francia és az olasz klubok növekvő aktivitása váltott ki.

Gianluca Vialli, a Sampdoria, a Juventus és a Chelsea korábbi csatára szerint az olasz klubok azért tudnak az utóbbi évekhez képest többet költeni, mert előnyösebb tévés szerződést kötött az olasz liga.

Néhány további érdekesebb adat Európa top 5 bajnokságának nemzetközi átigazolásairól:
• az átlagos átigazolási díj 4.9-ről 5.1 millió euróra nőtt 2014 nyarához képest (4 százalékos növekedés).
• az ügynököknek kifizetett pénz 8 százalékkal növekedett egy év alatt, 140 millió euróra.
• az új igazolások átlagéletkora 23 év és 9 hónap, ami egy hónappal kevesebb, mint a tavalyi időszakban.

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
36 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
21 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Megállapodás a Fradi légiósáról, aki a török élvonalba tart – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 09:40

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27
Ezek is érdekelhetik